Eldőlt: indul a Touron a franciák nagy reménysége

J. B. J. B.
2026.05.04. 18:01
null
A hivatalos bejelentés
Érzelmes videóban jelentette be a 19 éves Paul Seixas, hogy pályafutása során először rajthoz áll a Francia körversenyen, amelyen legutóbb 1985-ben nyert összetettet hazai kerékpáros.

Nagyszülei társaságában jelentette be Paul Seixas, hogy van egy izgalmas híre, versenyezni fog júliusban.

„Mire gondolsz? Hadd tippeljek, Tour de France? Hivatalos?” – kérdezett rá meglepődve a nagymamája, mire a fiatal bringás igennel felelt. „Elmúltan 85 éves, nem leszek fiatalabb, de ezt te is tudod. Most viszont én vagyok a világ legboldogabb embere” – tette hozzá a nagypapája.

A 19 éves Seixas nagyszerű formában teker idén, a portugáliai Algarvén második lett összetettben, a Faun-Ardeche-t megnyerte, míg a Strade Bianchén szintén másodikként ért be. A Baszk körön mind a négy megkülönböztető trikó az övé lett, és az ardenneki egynaposokon is kiválóan tekert. Csapata vezetősége így átgondolta a programját, június közepén a TdF előszobájának számító Tour Auvergne-n méreti meg magát, majd következhet pályafutása első háromhetese.

„Számomra a kor nem akadály, és nem kifogás. A csapattal közösen hoztuk meg ezt a döntést, az idei eredményeim nagy önbizalmat adtak. Nagyra törő céljaim vannak, én készen állok – fogalmazott a Decathlon kerékpárosa. – Nem az én szemléletmódom, és nem is az én elképzelésem a kerékpározásról, hogy csupán a tapasztalatszerzés kedvéért álljak rajthoz a Tour de France-on… Arra törekszem, hogy a lehető legjobb helyezést érjem el összetettben!”

Francia kerékpáros meglehetősen régen nyerte meg a Tour összetettjét, legutóbb 1985-ben volt erre példa, az ötszörös Tour-győztes és összesen 11 háromhetest megnyerő Bernard Hinault szerezte meg akkor a sárga trikót. Az utóbbi években már az első háromban sem zárt hazai bringás, a tavaly nyáron visszavonult Romain Bardet 2017-es harmadik helyezésénél előkelőbb hazai eredmény mostanában nem született.

Az idei, július 4-én Barcelonából induló és Párizsban záruló Tourra meglehetősen erős mezőny áll össze, a sárga trikó legnagyobb esélyese a címvédő szlovén Tadej Pogacar, mellette a dán Jonas Vingegaard és a belga Remco Evenepoel reménykedik abban, hogy felülmúlhatja a világbajnokot. És most már Seixasnak is ez a célja.

 

Legfrissebb hírek

Megállta a helyét a pro szintű csapatok között az MBH

Kerékpár
2026.10.26. 10:59

Tour de France: az edinburghi rajt után 3479 kilométer vár a jövő évi indulókra

Kerékpár
2026.10.22. 13:51

Valter Attila mégsem úszta meg a törést

Kerékpár
2026.10.19. 09:19

Valter Attila bukással zárta a kerékpáros szezont Japánban

Kerékpár
2026.10.18. 13:40

Pályakerékpáros-vb: Szalontay Sándor a selejtezőben búcsúzott sprintben

Kerékpár
2026.10.17. 10:21

Nem rendezik meg a BMX-esek olimpiai kvalifikációs világbajnokságát Szaúd-Arábiában

Kerékpár
2026.10.16. 13:10

A selejtezőben megdőlt a férfi négyezer méter világcsúcsa a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
2026.10.16. 10:49

A 20 éves Paul Seixas célja Tadej Pogacar legyőzése

Kerékpár
2026.10.13. 11:12