Negyedszer vezet a Ferencvárosnak a Fenerbahce elleni meccs játékvezetője

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2025.11.25. 10:24
null
Ricardo de Burgos Bengoetxea negyedszer vezet a Ferencvárosnak (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) saját hivatalos honlapján jelentette be, hogy a spanyol Ricardo de Burgos Bengoetxea vezeti a csütörtöki Fenerbahce–Ferencváros Európa-liga-mérkőzést.

A mostani idényben másodszor vezet a Ferencvárosnak Ricardo de Burgos Bengoetxea. A 39 éves bilbaói játékvezető augusztusban a Noah ellen idegenben 2–1-re megnyert BL-selejtezőn már fújt a zöld-fehéreknek, míg 2018-ban a Maccabi Tel-Aviv elleni (1–1) Európa-liga-selejtezőn, 2022-ben pedig a Slovan Bratislava ellen hazai pályán 2–1-re elveszített BL-selejtezőn fújta a sípot. A Fenerrel még nem találkozott pályafutása során.

De Burgos Bengoetxeát egyre magasabban jegyzik a nemzetközi porodon, októberben az Atalanta–Slavia Praha mérkőzésen a Bajnokok Ligájában is bemutatkozott, és hazájában a negyedik számú játékvezetőnek számít José María Sánchez Martínez, Jesús Gil Manzano és Alejandro Hernández Hernández mögött.

A baszk bíró a mostani idényben a Young Boys–Panathinaikosz mérkőzést vezette az alapszakaszban, az EL főtábláján ez lesz a nyolcadik mérkőzése.

Segítői Iker De Francisco Grijalba és Asier Pérez de Mendiola lesznek. A negyedik játékvezető Adrian Cordero Vega. A videobíró César Soto Grado és Daniel Trujillo Suárez lesz. Munkájukat a német Edgar Steinborn ellenőrzi.

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 5. FORDULÓ
Csütörtök, 18.45: Fenerbahce (török)–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.45: Roma (olasz)–Midtjylland (dán)
18.45: Aston Villa (angol)–Young Boys (svájci)
18.45: Porto (portugál)–Nice (francia)
18.45: Viktoria Plzen (cseh)–Freiburg (német)
18.45: Feyenoord (holland)–Celtic (skót)
18.45: Lille (francia)–Dinamo Zagreb (horvát)
18.45: PAOK (görög)–Brann (norvég)
18.45: Ludogorec (bolgár)–Celta Vigo (spanyol)
21.00: Bologna (olasz)–Salzburg (osztrák)
21.00: Crvena Zvezda (szerb)–FCSB (román)
21.00: Go Ahead Eagles (holland)–Vf Stuttgart (német)
21.00: Genk (belga)–Basel (svájci)
21.00: Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Lyon (francia)
21.00: Nottingham Forest (angol)–Malmö (svéd)
21.00: Panathinaikosz (görög)–Sturm Graz (osztrák)
21.00: Rangers (skót)–Braga (portugál)
21.00: Betis (spanyol)–Utrecht (holland)

 

 

Legfrissebb hírek

A PLER idegenben nyert a Ferencváros ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
Tegnap, 20:04

Ráijesztett a DVTK az FTC-re, de végül nem borult a papírforma a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 21:52

Videó: ritkán látható góllal egyenlített az FTC a DVTK ellen

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 21:44

Sorozatban harmadszor rabolna pontot a DVTK az Üllői útról; kedvenc ellenfeléhez utazik az ETO

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 14:05

Dupla Tízes: meg tudja csinálni az ETO? Vagy behúzza a Fradi? Jön a bajnoki hajrá!

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 11:58

Spanyol beugróból főszereplő? – körkép a 2026-os vb európai játékvezetőiről

Foci vb 2026
2026.04.10. 11:53

Pályafutása első bajnoki címére hajt Corbu Máriusz a Fradival

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 08:41

Kovács István bekerült a nyári világbajnokság játékvezetői keretébe – hivatalos

Foci vb 2026
2026.04.09. 19:09
Ezek is érdekelhetik