Szijjártó Péter: Négy konzul lesz jelen a Genk–Ferencváros helyszínén

2025.10.02. 11:34
null
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: Szabó Miklós)
Négy magyar konzul is jelen lesz a Genk–Ferencváros futballmeccs helyszínén csütörtökön Belgiumban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a meccs reggelén a Facebookon.

A tárcavezető arról számolt be, hogy az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában rendezendő mérkőzésre több mint háromszáz jegyet vásároltak eddig a ferencvárosi drukkerek, akiknek egy része szervezetten, autóbusszal érkezik majd a városba.

„A jegyek átvételi pontja a vendégszektor parkolójában lesz, ahol a konzul kollégáink segíteni fognak a Ferencváros szurkolóinak. A határátkelőhelyen is lesz konzul kollégánk, aki várja a szervezetten érkező szurkolókat, és őket egészen a stadionig el fogja kísérni” – sorolta.

„Összesen négy konzul teljesít majd szolgálatot a határátkelőhelyeken, a voucher átadási pontján és a stadionban magában” – tette hozzá.

„Ha bármely magyar szurkolónak bármilyen ügyes-bajos dolga merül fel, vagy segítségre van szüksége, akkor a négy ott dolgozó kollégámtól tud majd segítséget kérni” – húzta alá.

Szijjártó Péter ezt követően arra is kitért, hogy a holland-belga határátkelőhelyen is lesz konzuli jelenlét mindaddig, amíg a mérkőzést követően a szurkolók el nem hagyják az ország területét.

„A konzuli szolgálat útvonaljavaslatot is készített, s a legjobb útvonal a Budapest-Bécs-Passau-Bocholt- Genk, de természetesen ezt mindenkire rábízzuk, milyen útvonalat választ” – mondta.

Végül pedig közölte, hogy ügyeleti telefonszám működik ezúttal is, ezt hívhatják baj esetén: +32 490 01 42 87.

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
21.00: Genk (belga)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Megszerezte 150. győzelmét az FTC a nemzetközi porondon, továbbra is hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
9 órája

Volt-e valaha jobb külföldi labdarúgója a Ferencvárosnak, mint Kristoffer Zachariassen? Szavazzon!

Labdarúgó NB I
13 órája

Radnóti Dániel lubickolt a mély vízben

Európa-liga
18 órája

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.16. 19:50

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:22

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
2026.10.16. 12:56

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
2026.10.16. 11:11