Vége a mérkőzésnek, gól nélküli döntetlent játszott a Paks és a Kolozsvár. Visszavágó egy hét múlva a CFR otthonában.
93'
Böde határozott labdaszerzése után támadhatott a Paks, de a rutinos támadó és Hahn nem értették meg egymást, így Hindriché lett a labda.
90'
Kolozsvári beívelés után Samake szerencsére nem találta el a labdát nyolc méterre a kaputól. Hat perc a ráadás.
89'
Vas Gábor is megsérült, Szabó János váltotta.
86'
A 2004-es visszajutás óta Lang Ádám és Vass Ádám személyében két magyar válogatott játékos is viselhette a kolozsvári klub mezét.
83'
A bosnyák Bosec pedig Abeidet váltotta.
83'
Ismét cseréltek a vendégek: Djokovic állt be Kamara helyére.
80'
Az első kolozsvári sárga, Léo Bolgado küldte földre Bödét.
76'
Zeke beadása után Böde nem tudta erőből megfejelni a labdát, így Hindrich védett.
76'
Ahogy a Paksban Böde Dániel, úgy a kolozsváriaknál a jelenleg a keretben nem szereplő Ciprian Deac és a portugál születésű, de a román válogatottban szerepelt Mário Jorge Malico Paulino, vagy művésznevén Camora révén van 1986-ban született labdarúgó, vagyis olyan, aki idén éri el vagy érte el a 39. születésnapját.
75'
Hahn János sérülése miatt az előző idényben egyetlen NB I-es bajnokit sem játszott.
73'
Hahn János is érkezik Haraszti Zsolt helyére.
73'
Postolachi is érkezik Nkololo helyére.
73'
Böde Dániel Tóth Barna helyére áll be.
73'
Gjorgjevszkit Samake váltja a kolozsváriaknál.
72'
Korenica 22 méteres lövése ment el a jobb kapufa mellett.
71'
A kolozsvári gárda története során háromszor is bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe (2008, 2010, 2012).
69'
Kinyik indításával Haraszti kis híján ziccerbe került, Léo Bolgado az utolsó pillanatban tisztázott.
68'
Zeke beadása után Papp Kristóf és Hindrich ütközött, mindketten a földön maradnak.
65'
A kolozsváriaknál Muhart Fica váltja.
65'
Mindkét csapat cserél: Lenzsér megsérült, Kinyik Ákos kényszerűségből érkezik.
63'
Itt a második sárga lap, Windecker buktatta Kamarát.
63'
A Paks jelenlegi keretében hat mostani vagy korábbi válogatott játékos van: Osváth Attila, Szabó János, Balogh Balázs, Vécsei Bálint, Ádám Martin és Böde Dániel.
61'
Hinora beadása után Tóth tette vissza a labdát, az érkező Haraszti pedig óriási kapufát rúgott. De a labda már előtte kikanyarodott a játéktérről.
60'
Korenica szöglete után Muhar elég tisztán fejelhetett a bal sarok mellé.
57'
Hindrichet közben ápolni kell.
57'
Lenzsér buktatta Gjorgjevszkit, övé az első sárga lap.
57'
Haraszti végezte el 19 méterről a szabadrúgást, a bal sarkot célozta meg, Hindrich számított erre, és biztosan fogta a labdát.
55'
Papp Kristóf és Muhar összecsapása után nagyon jó szögből jön szabadrúgás a Paksnak!
53'
Kovácsik védett nagyot, a tizenhatoson belül labdát veszítettek a paksiak, Kamara lövését védte bravúrral a magyar kapus!
50'
Előbb Kamara maradt le pár centivel egy beadásról a kapu előtt, majd Korenica lövése tévesztett jócskán célt.
49'
Ádám Martin sérülés miatt nem játszhat a mérkőzésen (Fotó: Török Attila)
47'
Zeke Márió csatázik Korenicával (Fotó: Török Attila)
46'
Elkezdődött a második félidő. Egyik csapat sem változtatott.
45'
A paksi összecsapást a szerb Pavle Ilics vezeti. A 36 éves, kragujevaci születésű játékvezető ugyan már 2020 júniusában bemutatkozott az élvonalban, de igazából 2023 óta vezet rendszeresen a legmagasabb osztályban, összesen 34 mérkőzése van. Ilics a nemzetközi porondon is meglehetősen rutintalan, ez lesz pályafutása második nemzetközi kupameccse, egy évvel ezelőtt az Urartu–Tallinna Kalev (2–0) Konferencialiga-selejtezőn fújta a sípot.
A játékvezető le is fújja a játékrészt. A kolozsváriak mezőnyfölényben játszanak, de gól nem született még a mérkőzésen.
45'
Egy eladott labda után Zeke lódult meg, de gyenge lövése könnyű zsákmány volt Hindrichnek.
40'
A kolozsvári csapat kapusa, Hindrich Ottó a 2022–2023-as idényt kölcsönben Kisvárdán töltötte.
37'
Haraszti egy szép csel után nagy szólót mutatott be, a balösszekötő helyéről 20 méterről megcélozta a hosszú sarkot, de méterekkel célt tévesztett.
36'
A Paks csapatában egy új szerzemény található, a legutóbb Kecskeméten futballozó Zeke Márió.
32'
Gjorgjevszki csúsztatása után Kamara sprintelt kapu fölé, de a jól kijövő Kovácsikba lőtt. Uros Radovanovics az akció végén beintette a lest.
31'
Ez veszélyesebb szöglet volt, Balogh lőtte középre, egy védőről rosszul pattant a labda, de Tóth a flipperező labdát nem tudta kapura küldeni.
30'
Szöglet után röviden szabadítottak fel a kolozsváriak, Hinora lövése után ismét sarokrúgás.
28'
Korenica lefordult Vécseiről, 18 méteres lövése a felső lécet súrolva vágódott kapu fölé.
28'
A 2011–2012-es idényben, az első kupaszereplés idején is már a Paks játékosa volt Böde Dániel és Szabó János.
25'
Camora elég csúnyán rácsúszott Hinora lábára, megúszta szóbeli figyelmeztetéssel.
22'
Nkololo kapott jó indítást a jobb oldalon, passza azonban Gjorgjievszki és Kamara mögé ment, utóbbi ráadásul el is csúszott.
21'
Egy jobbról érkező szabadrúgás átkerült a hosszún érkező Emerllahuhoz, a középpályás lövése azonban elment a jobb sarok mellett.
20'
Hinora veszített labdát a saját tizenhatosán belül, Gjorgjievszki ezután lőhetett, egy lábról kapu fölé vágódott a labda.
19'
A kolozsvári klub 2004-ig főleg alacsonyabb osztályban szerepelt, azóta viszont meghatározó tagja keleti szomszédunk bajnokságának, nyolcszor nyert bajnoki címet.
16'
Több változás is volt a Paks keretében: Szappanos Péter kapust visszarendelte szaúdi klubja, Ötvös Bence a Ferencvároshoz, Mezei Szabolcs Topolyára, Varga Roland Székesfehérvárra szerződött, Könyves Norbert szerződése lejárt, Győrfi Milánt pedig Kecskemétre adták kölcsön a tolnaiak.
15'
Kamara futott el a bal oldalon, jobbal középre tette a labdát, Nkololo fejelt, de jócskán kapu mellé.
13'
Vas hibázott hatalmasat, utolsó emberként rosszul vette át a labdát, szerencséjére Gjorgjievszkit még valamennyire ki tudta zárni a labda elől, így azt felvehette Kovácsik.
11'
Romániai ellenfelekkel szemben negatív a magyar csapatok mérlege: a korábbi tíz oda-visszavágós párharcból csak négyet nyertek meg a mieink, legutóbb az 1978–1979-es idényben búcsúztatta a Bp. Honvéd a Temesvárt.
7'
Lenzsér és Haraszti is a földre került a tizenhatoson belül Kamara mellett, a játékvezető kirúgást ítélt.
6'
Veszélyes kolozsvári helyzet, egy balról érkező szögletet Ilie kevéssel csúsztatott a bal sarok mellé.
4'
Böde Dániel a kispadon kezdi a mérkőzést.
1'
Elkezdődött a mérkőzés, a kolozsváriak indították útjára a labdát.
Osváth Attila és Ádám Martin is ott van a Paks EL-keretében, de mindketten sérültek, így nem számíthat rájuk Bognár György a paksi meccsen. A szárnyvédőre egy hónap kihagyás várhat.
A párharc győztesére a svájci Lugano vár a második selejtezőkörben. A vesztes a szlovén Mariborral csap össze a Konferencialigában.
A kolozsváriak az előző idényben a Konferencialigában indulhattak, ahol a második selejtezőkörben kapcsolódhattak be. A fehérorosz Nyeman Grodnót és az izraeli Maccabi Petah-Tikvát elbúcsúztatták, de a play-offban a ciprusi Pafosz már nagy falatnak bizonyult.
A Paks harmadik alkalommal indul a nemzetközi porondon, 2011–2012-ben az Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójáig jutott, ahol a Hearts állította meg. Tavaly a Corvinul búcsúztatta az Európa-liga első selejtezőkörében, de a Konferencialigában a play-offig menetelt, ott kapott ki a Mlada Boleslávtól.
Köszöntjük olvasóinkat, 19 órakor a Paks elkezdi nemzetközi kupaszereplését, a tolnaiak a kolozsvári CFR-t fogadják.

Itt lehet hozzászólni a mérkőzéshez.