Útnak indult Budapestre a Tottenham, egy meglepő játékos is érkezik

H. Á.H. Á.
2024.10.02. 15:43
Cassanova első nemzetközi kupameccsén szerepelhet, ha lehetőséget kap a zöld-fehérek ellen (Fotó: Getty Images)
Szerdán kora délután elindult Budapestre a Tottenham Hotspur labdarúgócsapata, amely csütörtökön este a Ferencváros ellen lép pályára az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában a Groupama Arénában. A londoniak kerete hivatalosan nem ismert, így azt egyelőre nem tudni, hogy a csapatkapitány, Szon Hung Min felszállt-e a gépre, az viszont biztos, hogy Sergio Reguilón ott van, ami azért meglepő, mert őt nem is nevezte a csapat az Európa-ligába.

 

Ami biztos, a Londonból induló repülőgépre felszállt három ifista, akiket a Tottenham az UEFA-nak leadott B-listáján nevezett a sorozatba: Alfie Dorrington és Dante Cassanova egyaránt a védelemben vethető be, míg Damola Ajayi a támadószekciót erősítheti.Ami biztos, hogy a reülőre felszállt például James Maddison, Micky van de Ven, Pedro Porro, Dominic Solanke és Lucas Bergvall is. Az igazán meglepő viszont az, hogy a gépen helyet foglalhatott az a Sergio Reguilón is, akit a klub nem nevezett az Európa-ligába, ráadásul korábban már az is kiderült, hogy a jövőben nem is számítanak rá a csapatnál.

Ugyanakkor a Qarabag ellen megsérülő, és ezért a hétvégi, Manchester United ellen 3–0-ra megnyert mérkőzést is kihagyta a csapatkapitány Szon Hung Min és nincs információ arról, hogy ő például ott van-e a repülőn. A klub közösségi oldalaira a repülőre szállásról feltöltött képeken és videókon nem látszik a dél-koreai, de a klub egyébként is mélyen hallgat a támadó sérüléséről. Ami biztos, hogy a Tottenham szerda délután már Budapesten tart sajtótájékoztatót, s ha előbb nem ott kiderül, hogy játszik-e csütörtökön Szon.

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
OKTÓBER 3., CSÜTÖRTÖK
18.45: Ferencvárosi TC–Tottenham Hotspur (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
9 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
19 órája

Premier League: hosszabbított holland bekkjével a Tottenham

Angol labdarúgás
2026.08.10. 22:40

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50