Szijjártó Péter: Konzulok segítik a magyar szurkolókat a Ferencváros belgiumi mérkőzésén

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.09.25. 08:13
Szijjártó Péter (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Konzulok segítik a magyar szurkolókat a Ferencváros belgiumi mérkőzésén – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter a közösségi oldalára feltöltött videójában közölte: a magyar szurkolók joggal várják a szerda estét, hiszen a Ferencváros elkezdi szereplését az Európa-liga újjászervezett csoportkörében, ráadásul nem is akármelyik csapattal szemben, az Anderlecht lesz az ellenfél. A mérkőzést Belgiumban rendezik, a Lotto Park nevű stadionban. Az eddigi információk szerint összesen 451 vendégjegy talált gazdára – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a konzulok ügyeletben lesznek és külön szolgálatot látnak el annak érdekében, hogy a mérkőzésre utazó szurkolók biztonságban és nyugodtan tudjanak szurkolni, és lehetőleg a futballra tudjanak koncentrálni.

Négy konzul lesz szolgálatban, hárman a stadionban, a Lotto Parkban, egy konzul pedig az osztrák-német határon Passaunál fogja várni a szurkolói buszt, amely Budapest és Brüsszel között közlekedik. Ugyanez a konzul visszafelé majd a belga-német határon fogja segíteni az átkelést – részletezte a tárcavezető.

A határátkelőhelyen, a mérkőzés napján este, addig marad ott a konzul, ameddig szükség van rá, hogyha valaki autóval utazik, akkor azt javasolják, hogy a Németországból Belgiumba történő átlépéshez az Aachen közelében elhelyezkedő, Lichtenbusch nevű autópálya határátkelőhelyet használja.

Szijjártó Péter jelezte, hogy most is lesz ügyeleti telefonszám, a +32 490 01 42 87-es szám szerdán reggel 6 órától hívható abban az esetben, ha valaki esetleg bajba kerül.

Magyar rendőrök is fognak szolgálatot teljesíteni a stadionban, hogy segítsék a magyar szurkolókat – tette hozzá.

„Négy konzulunk tehát, közülük három a helyszínen, egy pedig a határátkelőhelyen fogja segíteni a ferencvárosi szurkolókat. Reméljük, hogy a Ferencváros győzelemmel mutatkozik majd be az Európa-ligában és megörvendezteti mindazokat, akik vállalják a hosszú utazást azért, hogy szurkoljanak a kedvenceiknek” – fogalmazott Szijjártó Péter.

EURÓPA-LIGA, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
21.00: Anderlecht (belga)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Az FTC 30 fős kerettel utazott el az ausztriai edzőtáborba

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:17
Ezek is érdekelhetik