Sokkal több kell! – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2024.09.26. 23:11

AZ ANDERLECHT–FERENCVÁROS labdarúgó Európa-liga-alapszakasz-mérkőzés után a zöld-fehér futballisták nyilatkozatai alapján az ember hajlamos azt hinni, csupán árnyalatnyi különbség volt a két együttes között. A brüsszeliek 2–1-re nyertek, tehát az egy gól valóban nem számottevő – holott ég és föld, hol az az egy Fradi-gól, amely pontot is jelentene?

A statisztikák jóval markánsabb belga fölényt mutatnak, tehát csupán látszólag fedi a valóságot, hogy az első félidőben kiegyenlített küzdelem zajlott. A legpontosabban a mértékadó helyi sajtótermék, a Het Nieuwsblad fogalmazott: középszerű volt a Ferencváros. Továbbmegyek: jellegtelen.

Elismerem, a kispadról váratlanul – és főleg inkorrekt módon – távozó szerb szakvezető, Dejan Sztankovics nehéz helyzet elé állította a magyar bajnok vezetőségét, de az érkező holland Pascal Jansen elképzelései a pályán egyelőre nem öltenek formát, hogy finoman fejezzem ki magam.

Dibusz Dénes, Szalai Gábor, Botka Endre és Varga Barnabás személyében négy magyar futballista kapott helyet a Fradi kezdőjében, örülhettünk volna, erre Dibusz késve vetődött az első gól előtt, Botka felrúgta emberét, ebből lett a 11-es, Szalai összességében megfelelt, de az első hazai gól előtt ő is hibázott. És hát Varga Barnabást sem a szerdán nyújtott játéka miatt kedveljük. Ha ehhez hozzáteszem, hogy a Jansen kérésére érkező Philippe Rommens harmatgyengén futballozott, akkor…

Akkor most nagyon fel kell kötni a gatyát. Akárhogy csűrjük-csavarjuk, az Anderlecht középszerű csapat, jövő hét csütörtökön a Tottenham érkezik, de előtte még vasárnap a hazai bajnokságban magát riválissá kinövő Puskás Akadémia lép pályára az Üllői úton.

Apropó, hazai bajnokság! Most az NB I találkozóival párhuzamosan játszani kell egy kilenccsapatos kisbajnokságban (a már említett együtteseken kívül a Nice, a Dinamo Kijev, a Malmö, a PAOK, a Frankfurt és az AZ Alk­maar következik). Erőltetett menet lesz, de nem ezt várták a fradisták? Kijutni a nemzetközi porondra és ott megmutatni? Szép eredmény sorozatban hatodik éve ott lenni valamelyik kupasorozat főtábláján – de ezt szerdán Brüsszelben nem akceptálták, s a többi ellenfél sem fogja.

Jó lenne felébredni!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
 

 

Legfrissebb hírek

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
6 órája

Háromgólos FTC-győzelem az Újpest ellen a női labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
10 órája

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
23 órája

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 23:15

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 14:48

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

Megvan, mikor játszik az FTC az ETO és a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 12:48
Ezek is érdekelhetik