Ekl: Próbálom a legkevesebb terhet magamra rakni – Szuhodovszki Soma

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2023.07.13. 09:09
Már csak két hét és bemutatkozik a nemzetközi kupaporondon a Kecskemét. Alakul-e a forma? Erről is megkérdeztük Szuhodovszki Somát a Honvéd elleni két, egyaránt 2–0-ra megnyert edzőmérkőzés után, mint ahogy arról is beszéltünk, miképp várják az Európa-konferencialiga selejtezőjének napját. 

„Bízom benne, hogy alakul a forma, úgy gondolom, jó úton haladunk, s előrébb tartunk, mint tavaly ilyenkor. Pozitívan állok hozzá, örülök ennek” – mondta az NSO Tv-nek Szuhodovszki Soma azzal kapcsolatban, hogy kellően formába lendül-e a Kecskemét, a két hét múlva esedékes Európa-konferencialiga-selejtezőig.

Videónkban a középpályás azt is elmondja, megnézik-e ma este a Riga és a Víkingur Reykjavík összecsapását, valamint arról is beszél, hogy személy szerint próbálja a legkevesebbet terhet magára rakni azzal kapcsolatban, hogy nemzetközi kupaporondon szerepelhet a Kecskeméttel. Emellett szó esik a csapat keretében történt változásokról is, két új igazolásra külön is kitérünk.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd (NB II)–Kecskeméti TE 0–2
Honvéd:Tujvel (Gyetván, a szünetben) – Nagy Z., Nyitrai, Pekár (Kaczvinszki, 21.; Horváth M., 61.), Pintér M., Bartha, Keresztes, Haragos, Puhtjejev, Tarcson (Kulbacsuk, 76.), Németh B. (Fábiánkovits, 76.).Vezetőedző:Pinezits Máté
Kecskemét:
Kersák – Nagy O., Vágó, Ilyinbor, Grünvald, Katona, Bodor (Kovács P., 68.), Meszhi, Artner (Györgye, a szünetben), Kovács K., Szendrei.Vezetőedző:Szabó István
G:Kovács K., Meszhi
Budapest Honvéd (NB II)–Kecskeméti TE 0–2

KTE:Varga B. – Májer, Szűcs K., Belényesi, Szalai, Leoni – Nikitscher, Kiss B., Banó-Szabó, Szuhodovszki – Pálinkás
G:Májer, Banó-Szabó

Legfrissebb hírek

ETO: Dunaszerdahelyről érkezhet a sportigazgató; Ancelottival is dolgozott együtt a leendő erőnléti edző – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasas: játékoscsere a KTE-vel, Kovács Patrik is érkezhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 18:44

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 14:30

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47

Az ETO és az FTC is elkezdte a felkészülést a következő idényre

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 19:30

Csíkszereda: a héten érkezik Szabó István első, magyarországi igazolása – NS-infó

Minden más foci
2026.06.08. 15:52

David López: A mexikói vb-meccsek elképesztőek lesznek

Foci vb 2026
2026.06.08. 11:05

Élményekkel és érmekkel újra kék-fehérben Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 08:55
Ezek is érdekelhetik