Ekl: visszavont piros lap itt, meg nem adott gól ott – ikszelt a Gent a West Hammel

Vágólapra másolva!
2023.04.13. 20:58
null
Gift Orbant (kékben) ezúttal hatástalanították az angolok, az őt őrző Angelo Ogbonna azonban lemarad a visszavágóról (Fotó: Getty Images)
Az Európa-konferencialiga negyeddöntőjének első csütörtöki mérkőzésén a belga Gent 1–1-es döntetlent játszott az angol West Hammel.

Ugyan két gólt is szerzett a West Ham az első félidőben, csak egygólos előnnyel mehettek szünetre az angolok, miután Najef Agerd találatát a játékvezető a VAR segítségével kezezés miatt érvénytelenítette. Ezt helyesen is tette, mivel a vendégek szöglete után a labda Davy Roef kezei közül a marokkói védőre, majd ismét a kapusra, ezt követően pedig Agerd karjára pattant és így került a hálóba.

A játékrész hosszabbításában aztán érvényes gólt is szereztek a „kalapácsosok”. Egy gyors, jobb oldali beadás után Jarrod Bowen kapott labdát a rendezetlen hazai védők között, majd a középen üresen tartózkodó Danny Ingset játszotta meg, a rutinos angol támadónak pedig nem okozott gondot egy méterről bevenni az üres kaput.

DANNY INGS GÓLJA

A második félidő elején egyenlített a belga együttes, egy kényszerítő után Alessio Castro-Montes a sárga lapja miatt a következő mérkőzésről lemaradó Angelo Ogbonna lábai között játszotta meg a tizenhatoson belül Hugo Cuyperst, aki kicselezte Benjamin Johnsont és ballal középmagasan visszalőtte a labdát a rövidbe.

CUYPERS EGYENLÍTŐ GÓLJA

Az utolsó húsz percben mindkét csapat eldönthette volna a találkozót, Bowen révén az angoloknak is volt nagy helyzete, míg hazai oldalon Gift Orban a tizenhatosról a lécet találta el a 82. percben.

A hosszabbítás azonban újabb fordulatot tartogatott, a játékvezető először azonnali piros lappal kiállította a hazaiak játékosát, Kamil Piatkowskit, a videobíró pedig tizenegyest is vizsgált, amivel nagyon kedvező helyzetbe kerülhettek volna az angolok. A VAR azonban nem látott szabálytalanságot, elmaradt a büntető, ráadásul a görög játékvezető a kiállítást is visszavonta.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
Gent (belga)–West Ham United (angol) 1–1
(Cuypers 57., ill. Ings 45+3.)

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN
Lech Poznan (lengyel)–Fiorentina (olasz) 1–4
(Velde 20., ill. Cabral 4., N. González 41., Bonaventura 58., Ikoné 63.)
Anderlecht (belga)–AZ Alkmaar (holland) 2–0(Murillo 22., Ashimeru 70.)
Basel (svájci)–Nice (francia) 2–2(Amdouni 26. – 11-esből, 71., ill. Moffi 38., 45+1.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik