El: Pesten megingások nélkül kell játszania a Fradinak!

Vágólapra másolva!
2023.03.11. 07:20
null
Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa előtt néhányszor megingott a védelem, és a német csapat támadói azonnal lecsaptak a labdára (FOTÓ: IMAGO IMAGES)
Dühös futballisták indultak haza Leverkusenből, Vécsei Bálint a lécen csattanó labda, Dibusz Dénes a nem megfelelően lereagált kipattanó miatt mérges.

 

KÁR A MÁSODIK GÓLÉRT…

Kevésen múlt – néhány percen –, hogy a Ferencváros csak egygólos hátránnyal térhessen haza Németországból, ám a Burkina Fasó-i Edmond Tapsoba a 86. percben befejelte a kapufáról kipattanó labdát Dibusz Dénes kapujába. A lefújást követően a Bayer Leverkusen futballistái, Xabi Alonso vezetőedző és a német szurkolók is elégedettek voltak a hazai pályán elért kétgólos győzelemmel. A játékosok, a szakmai stáb tagjai jókedvűen pacsiztak egymással, a drukkerek énekléssel köszönték meg az újabb sikert, a Ferencváros viszont nagyon bánhatja ezt a mérkőzést. Kis szerencsével, némi pluszteljesítménnyel, nagyobb koncentrációval benne lett volna az egygólos vereség vagy akár a döntetlen is a csütörtök esti kilencven percben, és akkor a Puskás Arénában abszolút ki-ki visszavágó következhetne.

Így sem úszott el minden, Vécsei Bálint azonban bosszús a Leverkusen elleni nyolcaddöntő első meccse után.

„Idegesítő, kétgólos hátrányt szedtünk össze. Náluk volt többet a labda, de erre készültünk is, nem ért meglepetésként minket. A mérkőzés elejét megnyomták, ám a gyorsan jött góljuk után nem roppantunk össze, sőt. Amikor vállaltuk a cseleket, és bátran elkértük a labdát, nyomban kijöttünk a szorításból. Benne volt a szorosabb eredmény a mérkőzésben. A második gól előtt ők reagáltak gyorsabban a kapufáról kipattanó labdára, a továbbjutás ilyen nüanszokon is múlhat.”

A BayArenában is fantasztikus hangulatot teremtettek a Fradi-szurkolók – Pesten is szükség lesz rájuk (FOTÓ: IMAGO IMAGES)
A BayArenában is fantasztikus hangulatot teremtettek a Fradi-szurkolók – Pesten is szükség lesz rájuk (FOTÓ: IMAGO IMAGES)

 

Az FTC legnagyobb helyzetét Vécsei Bálint mesteri pörgetése után Kristoffer Zachariassen hagyta ki, centimétereken múlott az egyenlítés.

„Dühítő, hogy ilyen kevésen múlt az egyenlítésünk. Mar­quinhostól remek passzt kaptam, egyből tovább tudtam pörgetni a labdát a beinduló Zachariassen elé. Sajnálhatjuk, hogy nem lett gól a helyzetből. A mérkőzés végén is voltak lehetőségeink, ha kettő-eggyel utazunk haza, nyilván más hangulatban vághatnánk neki a visszavágónak.”

 

Sűrű a zöld-fehérek programja: vasárnap jön a Puskás Akadémia elleni bajnoki
Sztanyiszlav Csercseszov péntek délután már a Népligetben tartott regeneráló edzést a Bayer Leverkusen ellen pályára lépő futballistáknak, így mindössze a szombati nap maradt a Puskás Akadémia elleni taktika begyakorlására, finomítására. Nem lenne meglepő, ha a kevés pihenőidő és a leverkuseni nagy iram miatt a Ferencváros szakmai stábja vasárnap felforgatott együttessel lépne pályára, ne feledjük, több olyan futballista is van, akiket nem neveztek az Európa-ligára. Így akár a Debrecenből érkező Baráth Péter, a közelmúltban ittasan karambolozó, azóta a büntetését letudó Carlos Auzqui, az El-keretbe nem nevezett Sigér Dávid, a Törökországból szerződtetett Mehdi Boudjemaa, vagy éppen a napokban igazolt chilei Ángelo Sagal is lehetőséghez juthat.

A Bayer Leverkusen erővel (is) jobban bírta, a német csapat játékosai a hajrában még rá tudtak kapcsolni, ám ez nem is meglepő, hiszen hétről hétre jóval erősebb riválisok ellen lépnek pályára, többek között a Bayern München, a Borussia Dortmund vagy éppen az Union Berlin és az RB Leipzig az ellenfelük. A 29 éves középpályás arra viszont nehezen tudott válaszolni, a Bayer Leverkusen erősebb ellenfél volt-e, mint az Európa-liga csoportkörében a Trabzonspor vagy éppen a Monaco.

„A lefújást követően szóba is került ez a kérdés az öltözőben. Ami engem illet, nem gondolnám, hogy számottevően jobb, ezért is bánom, hogy nem értünk el szorosabb eredményt. Hátravan még a visszavágó, megismertük az ellenfelünket, és tudjuk, nem verhetetlenek. A második mérkőzésen viszonylag gyorsan kellene gólt szereznünk nekünk is. Míg Leverkusenben hátrébb védekeztünk, és ellentámadásokra rendezkedtünk be, a visszavágón nekünk kell nyomás alá helyezni az ellenfelet.”

A csapatkapitány Dibusz Dénes csapattársánál is dühösebb volt, kapusként az első és a második gólnál is kiszolgáltatott volt.

„Az első góljuknál kinyílt a védelmünk. Úgy éreztem, Myenty Abena takarja a rövid sarkot, ám mintha a lövés előtt kifordult volna. Demirbay remek rúgótechnikájú játékos, külsővel rúgta meg a labdát, el kell ismerni, nagyon jó lövés volt. Erre a visszavágón figyelni kell, látszott, hogy távolról is előszeretettel próbálkozik az ellenfél.”

A rutinos kapus szerint az első gólt követően amolyan kiváráson alapuló játék alakult ki, hiszen az 1–0 „köztes” eredmény volt, a Bayer Leverkusennek sem volt rossz, és a Ferencvárosnak is megfelelt volna.

„Egyik csapat előtt sem adódott sok lehetőség. Az első gólt követően mintha az ellenfél is a biztonságot tartotta volna szem előtt, a két gólon kívül kaput eltaláló lövése nem is volt. Akadtak még lövései, kisebb helyzetei, de – különösen a második félidőben – nem volt benne a játékában a gól. Az elején a hazaiak ránk erőltették az akaratukat, de a félidő közepétől teljesen kiegyenlített mérkőzést játszottunk. Sőt benne volt az egyenlítésünk is.”

Dibusz Dénest különösen a második gól bántotta, hiszen – mint mondta – a kipattanó labdákra igenis számítani kell. A kapus szerint a védők elaludtak ennél a szituációnál, az ellenfél reagált gyorsabban a labdára.

„Rosszul reagáltunk ebben a szituáció­ban. Fájó, hogy ilyen góllal duplázták meg az előnyüket, hiszen a kettő-nulla soknak tűnik. Már csak azért is, mert nem volt benne ez a végeredmény a mérkőzésben. A játékunkban lehetett pozitívumokat találni, és hazai pályán, a Puskás Arénában bátrabban kell felvállalni az egy egy elleni párharcokat, sokkal támadóbban kell fellépnünk.”

A kezdőcsapatot mindenesetre akkor sem lesz könnyebb összeállítani, hiszen az eddigi sérültek mellé csatlakozott a harmadik sárga lapját begyűjtő Botka Endre is. Ami viszont az FTC mellett szól(hat), hogy a visszavágóra már most több mint 45 ezer jegyet eladtak, így az sem zárható ki, hogy ötvenezren vagy még többen buzdítják a Puskás Arénában a csapatot.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik