Európa-liga: frissült a Ferencváros kerete az UEFA-nál

I. SZ.I. SZ.
2023.02.03. 18:06
null
Myenty Abena (balra) is ott van már Adama Traoré mellett az El-keretben (Fotó: Szabó Miklós)
A Ferencváros tavaszra leadott Európa-liga-keretébe mindhárom téli szerzemény bekerült, Owusu Kwabena, Nikolai Baden Frederiksen és Myenty Abena is játszhat a nyolcaddöntőben.

A keret leadásának határideje csütörtök volt, az UEFA péntek kora este frissítette a honlapján az FTC keretét.

A keretből az Union Berlinhez szerződő Aissa Laidouni és a távozni készülő Franck Boli mellet Xavier Mercier is kikerült.

A Ferencváros a február 24-i sorsoláson tudja meg, melyik klub lesz az ellenfele a nyolcaddöntőben. Csoportelsőként kiemelt, így a playoffból érkezők közül kap ellenfelet. A nyolcaddöntő első mérkőzését március 9-én idegenben, a visszavágót március 16-án hazai pályán játssza.

A FERENCVÁROS FRISSÍTETT EL-KERETE

Kapusok: Dibusz Dénes, Bogdán Ádám
Védők: Henry Wingo, Botka Endre, Samy Mmaee, Mats Knoester, Adnan Kovacevic, Pászka Lóránd, Eldar Civic, Myenty Abena
Középpályások:
Muhamed Besic, Anderson Esiti, Kristoffer Zachariassen, Vécsei Bálint
Támadók: Tokmac Nguen, Adama Traoré, Amer Gojak, Owusu Kwabena, Nikolai Baden Frederiksen, Marquinhos, Ryan Mmaee

B-lista: Mergl Szabolcs, Őri Levente (kapusok), Juhász Botond, Manner Balázs, Kaján Norbert, Damir Redzic, Bagi Ádám Gyula, Varga Zétény István, Pintér Dániel, Lisztes Krisztián (mezőnyjátékosok)

EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT RENDEZENDŐ RÁJÁTSZÁS PÁROSÍTÁSA
FC Barcelona
(spanyol)–Manchester United (angol)
Juventus (olasz)–FC Nantes (francia)
Sporting CP(portugál)–FC Midtjylland (dán)
Sahtar Doneck (ukrán)–Rennes (francia)
Ajax (holland)–Union Berlin (német)
Bayer Leverkusen (német)–AS Monaco (francia)
Sevilla FC (spanyol)–PSV (holland)
Salzburg (osztrák)–AS Roma (olasz)
A mérkőzéseket február 16-án és 23-án játsszák le.

CSOPORTELSŐKÉNT MÁR OTT VANNAK A NYOLCADDÖNTŐBEN
Arsenal
(angol)
Betis
(spanyol)
Fenerbahce
(török)
FERENCVÁROS
(magyar)
Feyenoord
(holland)
Freiburg
(német)
Real Sociedad
(spanyol)
Union Saint-Gilloise
(belga)

 

 

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
5 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
5 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
5 órája

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
8 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
9 órája

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
11 órája

Lenny Joseph: Mindennap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
12 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
20 órája