El: Laidouni sokkolta a Leverkusent – német lapszemle

2021.12.10. 09:04
null
Laidouni sokkolta a gyógyszergyáriakat a Kicker szerint (Fotó: Tumbász Hédi)
Mint ismert, a Ferencváros Aissa Laidouni góljával megverte odahaza a Bayer Leverkusent a labdarúgó Európa-liga csoportkörének záró, hatodik fordulójában. A mérkőzés után a német sajtó kiemeli, a gyógyszergyáriak már a meccs előtt csoportelsőként jutottak a nyolcaddöntőbe, így nem annyira fájó a vereség nekik.

 

„Egy idegesítő vereség, aminek szerencsére nincsen következménye” – áll a Sport Bild hasábjain. A német lap kiemeli, a vendégek két – meg nem adott – gólt is szereztek, mégis a Ferencváros nyerte a mérkőzést.

Hozzáteszik, a gyógyszergyáriak már az 5. fordulóban biztossá tették csoportelsőségüket, így Gerardo Seoane bátran kísérletezhetett a csapat összeállításánál. Szerintük a B04-et az elpuskázott helyzetei miatt büntették meg az első győzelmüket arató zöld-fehérek.

A Kicker is hangsúlyozza, a csoportelsőség korai kiharcolása lehetőséget nyújtott a svájci szakembernek a variálása: a Leverkusen legutóbbi, Greuther Fürth (7–1) elleni találkozójához képest kilenc helyen változtatott a tréner.

A német sportnapilap szerint a gyógyszergyáriak védekezése hagyott kívánnivalót maga után, túl sok teret hagytak az FTC-nek, amely nem igazán tornáztatta meg a németeknél debütáló Andrej Lunjov kapust.

„Laidouni sokkolta a gyógyszergyáriakat” – emelte ki alcímében a Kicker, amely azt is írja, hogy a Fradinak a 81. percben megszerzett góljáig kapura lövése sem volt. A sportnapilap megjegyzi, bár a Leverkusen elszenvedte első vereségét az El jelenlegi kiírásában, előretekinthet a nyolcaddöntőre, míg az eddig pont nélküli ferencvárosiaknak megnyugvást adhat a győzelem.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
G-CSOPORT

Ferencváros–Bayer Leverkusen (német) 1–0 (0–0)
Budapest,Groupama Aréna,12 127néző.Vezette:Levnyikov (orosz)
Ferencváros:Dibusz – Botka, S. Mmaee, Blazic, Kovacevic – Laidouni, Loncar (Vécsei, 81.), Zachariassen (Somália, 71.) – Zubkov (Cabraja, 88.), Uzuni, Nguen (R. Mmaee, a szünetben).Vezetőedző:Peter Stöger
Leverkusen:Lunjov – Recosz, Kossounou, Tapsoba (Tah, a szünetben), Sinkgraven – Aránguiz (J. Frimpong, 61.), E. Palacios (Andrich, 64.) – Amiri – Bellarabi (Moussa Diaby, 71.), Alario (A. Adli, 81.), Paulinho.Vezetőedző:Gerardo Seoane
Gólszerző:Laidouni (81.)

A csoport másik mérkőzésén
Celtic (skót)–Real Betis (spanyol) 3–2

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Leverkusen641114–5+913
2. Betis631212–12010
3. Celtic63
312–15–39
4. FERENCVÁROS61
55–11–63
Legfrissebb hírek

NB I: Újpest FC–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
1 órája

Patrik Schick mesterhármasával gázolt át a Leipzigen a Bayer Leverkusen

Német labdarúgás
21 órája

Női labdarúgó NB I: ötöt vágott az FTC és a Puskás Akadémia is

Labdarúgó NB I
21 órája

A második félidő döntött, az ETO legyőzte az FTC-t a Magyar Kupa elődöntőjében

Kézilabda
Tegnap, 17:01

Gruber Zsombor: A győzelmünk a helyzetkihasználáson múlhat Újpesten

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:56

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
2026.05.01. 12:44

A Braga edzője a sérülések miatt aggódik, Emery a VAR-t hibáztatja az El-elődöntő után

Európa-liga
2026.05.01. 08:31

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
2026.04.30. 22:55
Ezek is érdekelhetik