Ekl: hetvenöt német szurkolót letartóztattak Rotterdamban

Vágólapra másolva!
2021.10.22. 09:42
null
A holland rendőrség szerint egy 59 fős német szurkolói csoport össze akart csapni a hazai szurkolókkal (Fotó: AFP)
Hetvenöt német szurkolót letartóztattak csütörtökön Rotterdamban a Feyenoord–Union Berlin labdarúgó Európa-konferencialiga csoportmérkőzés előtt, alatt és után.

 

A holland rendőrség bejelentése szerint egy 59 fős csoport az összecsapás lehetőségét kereste a hazai szurkolókkal, további 16 embert pedig rongálás és pirotechnikai eszközök birtoklása miatt vettek őrizetbe.

A hivatalos beszámoló szerint német huligánok kis csoportja megtámadta a rendfenntartókat, ekkor egy rendőrkutyát is bevetettek, aki megharapott három Union-drukkert, valamint egy rendőrt, őket kórházban kellett szállítani. Egy rendőrló és lovasa szintén megsérült, amikor az állat megijedt a petárdáktól és elesett.

A Bundesliga-klub közleménye szerint kaotikus jelenetek játszódtak le a vendégszektor bejárata előtt. A szurkolók a rendkívül hosszú várakozási időre, valamint indokolatlan és túlságosan agresszív rendőri akciókra, illetve önkényes letartóztatásokra panaszkodtak.

Christian Arbeit, a berlini klub kommunikációs vezetője úgy fogalmazott, a belépőjeggyel rendelkező vendégdrukkerek közül több százan nem jutottak be a stadionba az első félidőben. Hozzátette, sokan a túlzottan kemény rendőri beavatkozás következtében sérültek meg.

„Összességében ez egyszerűen elfogadhatatlan. Beszélnünk kell arról, hogyan történhet meg ilyesmi az európai kupaporondon" – mondta Arbeit, aki elárulta, hogy tárgyalásokat folytatnak a Feyenoord és az Európai Labdarúgó-szövetség illetékeseivel a történtekről.

A csoportkör harmadik fordulójában rendezett mérkőzést a Feyenoord nyerte 3–1-re.

Legfrissebb hírek

Az Union Berlin két-két tizenegyes- és öngólig jutott, a Bayern búcsúztatta Schäferéket a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.12.03. 22:46

Schäfer András ismét a Bayern München ellen játszhat

Német labdarúgás
2025.12.03. 11:53

Megszenvedett a Bayern a győzelemért, a 93. perc utáni duplával nyert a St. Pauli ellen

Német labdarúgás
2025.11.29. 17:42

A duplázó Donyell Malent fejen találta egy söröspohár, de így is simán nyert a Villa

Európa-liga
2025.11.27. 21:09

Kane duplázott, hátrányból nyert Kölnben a Bayern a Német Kupában; Schäferék is továbbmentek

Német labdarúgás
2025.10.29. 22:46

Őrült fordulatok után ejtette ki a Leverkusen a Paderbornt a Német Kupából

Német labdarúgás
2025.10.29. 20:40

Schäfer visszatért, de kikapott Brémában az Union

Német labdarúgás
2025.10.24. 22:28

Hiába támadta végig a meccset a Roma, kikapott odahaza a Plzentől

Európa-liga
2025.10.23. 23:24
Ezek is érdekelhetik