Ekl: norvég bíró a PAFC, moldovai a Fehérvár meccsén

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.07.04. 17:28
null
Tore Hansen 2018 márciusában (Fotó: AFP, archív)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kijelölte az Európa-konferencialiga-selejtezőjében az első forduló játékvezetőit: a Puskás Akadémia mérkőzésein norvég és görög, a Mol Fehérvár találkozóin moldovai és horvát bíró fújja a sípot.

 

A Puskás Akadémia csütörtökön a tavaszi-őszi rendszerű finn bajnokság 2020-as szezonjának második helyén végző, s jelenleg is a második helyen álló Inter Turku otthonában lép pályára. A mérkőzést Tore Hansen vezeti majd. A 43 éves norvég bíró az előző idényben egyetlen nemzetközi kupameccsen sem dirigált, ám 2015 júliusában ő fújta a sípot a Vojvodina–MTK Európa-liga-selejtezőn (3–1). A visszavágó játékvezetője a 37 éves görög Athanasziosz Cilosz lesz.

A Mol Fehérvár ugyancsak csütörtökön az örmény Araratot fogadja a Mol Aréna Sóstóban, ezt a meccset a moldovai Ion Orlic vezeti. A 41 éves bíró a felnőttek mezőnyében korábban egyetlen európai kupamérkőzésen sem működött közre. A párharc második felvonásán a 35 esztendős horvát Igor Pajac fújja majd a sípot.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA-SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Július 8., csütörtök

17.30: Inter Turku (finn)–PUSKÁS AKADÉMIA FC – élőben az NSO-n!
20.00: MOL FEHÉRVÁR FC–Ararat Jerevan (örmény) – élőben az NSO-n!
VISSZAVÁGÓK
Július 15., csütörtök
15.00:
Ararat Jerevan (örmény)–MOL FEHÉRVÁR FC – élőben az NSO-n!
20.00: PUSKÁS AKADÉMIA–Inter Turku (finn) – élőben az NSO-n!

A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
RFS (lett)/KÍ Klaksvík (feröeri)–Inter Turku (finn)/PUSKÁS AKADÉMIA FC
ÚJPEST FC–Vaduz (liechtensteini)
MOL FEHÉRVÁR FC/Ararat Jerevan (örmény)–Paide Linnameeskond (észt)/Slask Wroclaw (lengyel)

Legfrissebb hírek

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

A Puskás Akadémia bejelentette az NB II gólkirályának érkezését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 06:58

Az NB I-ből igazolt a Liverpool, a Fradi folytatta, az Újpest megkezdte az átigazolásokat – körkép

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 09:27

Szolnoki Roland: Július végére százszázalékos állapotban leszek

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 11:38

„Pécsi Árminnak öt év alatt kell Premier League-szintű kapussá válnia”

Légiósok
2025.06.10. 06:37

Megvan az Azerbajdzsán–Magyarország meccs játékvezetője

Magyar válogatott
2025.06.08. 14:31

Puskás Akadémia: óriási klubok érdeklődtek Pécsi Ármin iránt

Labdarúgó NB I
2025.06.08. 12:06

Pécsi Ármin: Az a legfontosabb, hogy nagyon keményen és kellő türelemmel dolgozzak

Angol labdarúgás
2025.06.07. 18:23
Ezek is érdekelhetik