El: a volt liverpooli beszólt az MU-nak az ünneplés közben – videó

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.05.27. 11:41
null
Moreno nem fogta vissza magát az ünneplés közben (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Villarreal 1–1-es döntetlent és hosszabbítást követően tizenegyesekkel 11–10-re legyőzte a Manchester Unitedet a labdarúgó Európa-liga döntőjében. A lefújás után felhőtlen volt az öröm a spanyoloknál, Alberto Moreno mindezt meg is örökítette az öltözőben. A volt liverpooli még egykori klubjának is üzent, a Manchester Unitednek pedig beszólt. 

Alberto Moreno a hivatalos Instagram-oldalán élőben közvetítette, ahogyan a Villarreal játékosai ünnepelnek. A spanyol nem fogta vissza magát, a hangos éneklés közben a Manchester Unitedet is elkezdte sértegetni.

Ha jobban belegondolunk, ebben semmi meglepő nincs, a balhátvéd korábban az MU legnagyobb riválisában, a Liverpoolban futballozott.


„Minden Liverpool-szurkolónak üzenem, hogy hajrá! A Man. United tűnjön innen! Tűnj innen, Man. United, tűnj el! You will never walk alone, mindörökké Liverpool!” – mondta Alberto Moreno.

Az Anfielden öt évet eltöltő játékos a 88. percben lépett pályára csereként, a tizenegyespárbajban pedig – akárcsak az összes csapattársa – magabiztosan talált de David de Gea kapujába, akit a döntő után szétszedett az internet.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

EURÓPA-LIGA
DÖNTŐ
Villarreal (spanyol)–Manchester United (angol) 1–1 (1–0, 1–1,1–1) – 11-esekkel 11–10
Gdansk, Miejski Stadion, 9500 néző. Vezette: Turpin (francia)
Villarreal: Rulli – Foyth (Mario Gaspar, 88.), Albiol, Pau Torres, Pedraza (Alberto Moreno, 88.) – Pino (Alcácer, 77.), Parejo, Capoué (Raba, 120+4.), Trigueros (Moi Gómez, 77.) – Gerard Moreno, Bacca (Coquelin, 60.). Vezetőedző: Unai Emery
MU: De Gea – Wan-Bissaka (Alex Telles, 120+3.), Bailly (Tuanzebe, 116.), Lindelöf, L. Shaw – Greenwood (Fred, 100.), McTominay (Juan Mata, 120+3.), P. Pogba (Daniel James, 116.), Bruno Fernandes – Rashford, Cavani. Menedzser: Ole Gunnar Solskjaer
Gólszerző: Gerard Moreno (29.), ill. Cavani (55.)

Legfrissebb hírek

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
2 órája

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
13 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17
Ezek is érdekelhetik