Megvan a csoportkör!; Európa ura: Virgil van Dijk

SZ. M.SZ. M.
2019.08.29. 23:57
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

Az Európa-liga csoportköréért zajló mérkőzés elején vezetést szerző, s az utolsó pillanatig mindent megpróbáló litván FK Suduva alaposan megnehezítette a Ferencváros dolgát, de a nagyon küzdő és gólveszélyesen játszó zöld-fehérek összességében megérdemelten harcolták ki a győzelmet, és jutottak fel ezzel 15 év után európai kupasorozat főtáblájára. Részletes tudósítás, nyilatkozatok, elemzések a pénteki Nemzeti Sportban

Az UEFA gáláján Monte-Carlóban a Liverpool holland légiósa, Virgil van Dijk kapta az elmúlt idény legjobbjának járó díjat, s természetesen ő lett a legjobb védő is, a kapusoknál Alissont (Liverpool), a középpályásoknál Frenkie de Jongot (Ajax), a támadóknál Lionel Messit (Barcelona) jutalmazták. Közben elkészítették a Bajnokok Ligája csoportkörének a sorsolását is, ami számos érdekességgel szolgál. A Salzburg összekerült a címvédővel, így Szoboszlai Dominik többek között Jürgen Klopp csapata és a Napoli ellen bizonyíthat, Gulácsi Péter és Willi Orbán Lipcséje a Zenittel és a Benficával is találkozik, s biztos, hogy a Barcelona, Dortmund, Inter hármas tagjainak egyike nem éli túl a csoportkört. A helyszínről Szöllősi György jelentkezett

Szív helyett ész. A Formula–1 hétvégi Belga Nagydíja előtt a Mercedes a leglogikusabb döntést hozva hosszabbított Valtteri Bottasszal 2020-ig, ahelyett, hogy fiatal tehetségének, Esteban Oconnak szavazott volna bizalmat. A francia a Renault-nál folytatja. Zsoldos Barna írása

A teniszezők idei utolsó Grand Slam-tornáján, a US Openen Novak Djokovicsnak nagyon fájt a bal vállal, de így is három játszmában jutott tovább, pedig az első szett közepén még kételkedett abban, hogy ez megtörténhet. Klein Ron helyszíni jelentése

Sportkrém-mellékletünk tartalmából. A csinos őrmester, Kondricz Kata sosem bánta meg, hogy a tőrt választotta; Juhász Roland ma is tisztán emlékszik egy régi összerúgására Rajczi Péterrel; Kiss Gergely az oroszok ellen a képernyőn búcsúzik a vízilabdától

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
6 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
2026.05.20. 23:45

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
2026.05.20. 00:02

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2026.05.18. 23:52

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15

Lenny Joseph: Nem szabad foglalkozni a külső zajokkal, kritikákkal; Vereség Szerbiában, de ledolgozható hátrányban a férfi kézilabda-válogatott

E-újság
2026.05.14. 23:58
Ezek is érdekelhetik