DVSC: „Ha minden meccsünkön ennyi szurkoló lenne, a bajnoki címért küzdhetnénk”

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2019.08.02. 06:57
A Torino FC 4–1-re megverte a DVSC-t a Nagyerdei Stadionban, így két győzelemmel, 7–1-es összesítéssel lépett tovább a labdarúgó Európa-liga második selejtezőköréből. A találkozó után a debreceni gólpasszt adó Varga Kevinnel és Nagy Sándor kapussal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Varga Kevin elmondta: az volt a cél, hogy szoros meccset játsszanak a Torinóval.

„Nyilván a realitás talaján maradva tudtuk, hogy a továbbjutási esélyeink nagyon csekélyek. Szerettünk volna szoros eredményt elérni, és itthonmindenképptámadóbb felfogásban játszani. Ez az első félidőben a kárunkra vált, hiszen hamar kétgólos hátrányba kerültünk. Viszont a félidőben tudtuk rendezni a sorokat, és az volt a célunk, hogy tudjunk gólt szerezni. Feljavult a játékunk, szép és látványos megmozdulásaink voltak, ami nagy élményt jelentett a nézőknek. Sajnos a végén kaptunk még egy gólt, így nagyobb vereséget szenvedtünk, de ez az eredmény tükrözi a két csapat közti különbséget.”

Videónkban mesél arról, debreceni srácként milyen élmény volt fantasztikus hangulatban, több mint 15 ezer néző előtt futballozni.

A DVSC kapusa, Nagy Sándor szerint csapattársai jól játszottak.

„Próbáltunk küzdeni velük, játszani velük, labdát tartani, de ez a Torino, ellenük nehéz. Ám a fiúk megmutatták, hogy focisták és küzdenek végig.”

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. KÖR, VISSZAVÁGÓ
DEBRECENI VSC–TORINO FC (olasz) 1–4 (0–2)
Debrecen,
Nagyerdei Stadion, 15 350 néző. Vezette: Jovic (Modric, Radic – horvátok)
DVSC: Nagy S. – Kusnyír, Szatmári Cs., Pávkovics, Ferenczi J. – Szécsi M., Haris, Tőzsér, Trujics (Csősz, 90.) – Varga K. (Zsóri, 62.) – Garba (Adeniji, 80.). Vezetőedző: Herczeg András
Torino: Sirigu – Izzo (Singo, 83.), Nkoulou, Bremer – De Silvestri, Meité, Baselli (Rincón, 45+1.), Ansaldi – Zaza, Berenguer – Belotti (Millico, 76.). Vezetőedző: Walter Mazzarri
Gólszerző: Garba (52.), ill. Zaza (25.), Izzo (32.), Belotti (69.), Millico (92.)
Továbbjutott: a Torino, két győzelemmel, 7–1-es összesítéssel.

Legfrissebb hírek

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
9 órája

A Csíkszereda megegyezett Ferenczi János szerződtetéséről – NS-infó

Minden más foci
2025.06.19. 16:32

Válogatott középhátvédet igazolt a Paks Európa-liga-ellenfele

Európa-liga
2025.06.19. 14:22

ETO: csütörtökön orvosi vizsgáltra érkezik a DVSC-től távozó játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 11:27

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
2025.06.18. 23:23

Szűcs Tamás: A következő idényben ennél többet kell nyújtanunk

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 19:00

A Lugano vár a Paksra, ha továbbjut az El-selejtezőben

Európa-liga
2025.06.18. 13:08

A Braga és a Partizan Beograd is ellenfele lehet a Paksnak az El második selejtezőkörében

Európa-liga
2025.06.18. 09:20
Ezek is érdekelhetik