A fehér elefánt – Bodnár Zalán jegyzete

Mi, akik 1986 után nem sokkal nőttünk bele a magyar futballba, mindig arról ábrándoztunk, bárcsak kijutna egyszer a válogatottunk egy nagy világversenyre, vagy bárcsak bejutna bármelyik magyar klubcsapat egy európai kupasorozat csoportkörébe. Kizárólag magára a kvalifikációra vágytunk. Arra, hogy ott legyünk és nagy csapatok ellen játszhassunk nagy meccseket. A vágyak netovábbjára, az egyenes kieséses szakaszba kerülésre legmerészebb álmunkban sem mertünk gondolni, hiszen abban száz százalékig biztosak voltunk, hogy ha egyszer sikerülne valahová bejutni, úgyis bucira vernek minket – de legalább legyünk ott, az ég szerelmére!

A válogatott azóta már túl is teljesítette az elvárásainkat, hiszen mikor végre kijutott a két évvel ezelőtti Eb-re, nagy lendületében azonnal tovább is jutott a csoportjából (ráadásul elsőként). Klubcsapataink közül viszont hiába szerepelt már az évek során a Ferencváros és a Debrecen is a Bajnokok Ligája, valamint az UEFA-kupa/Európa-liga csoportkörében, és utóbbiban a Videoton is, a továbbjutás még egyiküknek sem sikerült. A legközelebb ehhez még a székesfehérváriak álltak hat évvel ezelőtt, amikor az El negyedik csoportfordulója előtt így állt a magyar együttest is magában foglaló négyes: 1. Genk 7 pont, 2. Videoton 6, 3. Basel 2, 4. Sporting 1. Vagyis az volt a helyzet, hogy ha a negyedik körben a Vidi újfent megveri a Baselt, mint két héttel korábban, és a Sporting nem győzi le a Genket, a négy meccs után máris továbbjutónak mondhatja magát. Ehelyett – bár a Sporting valóban nem nyert a Genk ellen – a Vidi kikapott Bázelben, majd minden újabb lehetőségét elszalasztva végül kiesett.

A helyzet most kísértetiesen hasonló a negyedik meccs előtt, mert ha biztosra vehető továbbjutás nem is jár még azért, ha Marko Nikolics csapata legyőzi idehaza a PAOK-ot, de ez esetben kiváló helyzetbe kerülne a csoportjában. Például ha a papírformának megfelelően közben a Chelsea legyőzné a BATE Boriszovot, a továbbjutást jelentő második helyről várná az utolsó két kört.

A futballzsargon ótvaros közhelye már, hogy mindig csak a következő meccsre szabad gondolni, nem tekinteni előrébb. A Vidinek most azonban ennél is nehezebb dolga van, tanulva a múltból: nemcsak a következő meccsre szabad koncentrálnia, de egyáltalán nem is szabad gondolnia arra, hogy a győzelem mit jelentene a továbbjutás szempontjából.

Egyszerű, igaz?

Éppen annyira, mint megfelelni az utasításnak, amikor elhangzik: „Ne gondolj a fehér elefántra!”