Kapaszkodó – Thury Gábor jegyzete

Nem mondanám, hogy a Bp. Honvéd Rabotnicskitól elszenvedett 2–1-es szkopjei veresége megrendítené a magyar futballt, mint a macedón fővárost – akkoriban egy a jugoszláviai nagyvárosok közül – az 1963. július 26-i földrengés, sőt, a helyi együttes szerdai sikere talán még csak nyomaiban sem emlékeztet az ugyancsak a derék macedónok adta pofonra, amelyet 2006-ban a DVSC kapott a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A szkopjei csapat akkori 4–1-es győzelme a magyar bajnok kiebrudalását jelentette a BL-kvalifikáció 2. fordulójából. A két kudarcban az a közös, hogy Supka Attila akkor a debreceniek edzője volt, jelenleg pedig a kispestieket irányítja. Van azonban egy nagy különbség: míg 12 évvel ezelőtt nyögvenyelős hazai 1–1 után utazott a Loki a pofonért, most van némi remény, hogy a magyar csapat kiharcolja a továbbjutást az Európa-liga-selejtező második fordulójába. Az eddig leírtakból az utolsó mondat az egyetlen pozitívum, de egyelőre nem a realitást, csupán a reményt fejezi ki.

Egykor bármilyen kupában szereplő bármelyik magyar csapat idegenbeli 2–1-es vereségét követően nyugodtan le lehetett írni, hogy a visszavágón borítékolható a továbbjutás – más kérdés, hogy ez nem tavaly vagy tavalyelőtt volt, hanem évtizedekkel ezelőtt, akkortájt is, amikor a szkopjei földrengés bekövetkezett. Az órák 5 óra 17 percet mutattak, a régi pályaudvar romjait múzeumként megőrizték az áldozatok emlékére, az óramutatók állása örökre erre az időpontra emlékeztet, mementóként.

Egy magyar csapat veresége a Balkánon már nem kelt meglepetést, szó sincs mementóról, hozzászoktunk, a siker lenne a kuriózum. Miközben realitás, hogy mi nemhogy az óriások és a nem is annyira óriások asztalához nem ülhetünk le a főtáblán, már a selejtező első körében is játszanunk kell.

A Honvéd mentségére szóljon, hogy két legjobbja, Davide Lanzafame és Eppel Márton eligazolt, s az azóta eltelt valóban rövid időszakban ezt a két játékost nehéz pótolni vagy új csapatszerkezetre átállni. Inkább a mutatott játék az, ami nem ad okot túlzott optimizmusra, a kispestiek egyenrangú ellenfelek voltak, de mint ilyenkor általában „hagyományosan", vesztesen hagyták el a pályát. Ám szereztek gólt, ami legalább jelent valami kapaszkodót.