El: megvan a sevillai keret, két argentin is kimaradt

MURÁNYI DOMONKOS (Sevilla)MURÁNYI DOMONKOS (Sevilla)
2018.07.26. 14:39
A Sevilla labdarúgócsapata a hivatalos honlapján nyilvánosságra hozta 18 fős meccskeretét az Újpest elleni Európa-liga-selejtező első, csütörtöki mérkőzésére.

A világbajnokságot megjárt játékosok közül Simon Kjaer és Éver Banega bekerült a nevezettek közé, Gabriel Mercado és Luis Muriel viszont nem. Mercadón kívül egy másik argentin, Joaquín Correa is kimaradt, akinek az átigazolásáról az andalúziai klub előrehaladott tárgyalásokat folytat a Lazióval.Gabriel Mercado és Luis Muriel viszont nem. Mercadón kívül egy másik argentin, Joaquín Correa is kimaradt, akinek az átigazolásáról az andalúziai klub előrehaladott tárgyalásokat folytat a Lazióval.

Szintén nem tagja a keretnek a két friss szerzemény, Sergi Gómez és Joris Gnagnon. A Celta Vigótól és a Rennes-től szerződtetett középhátvédet a Sevilla szerdán késő este benevezte az Európa-ligára, de a két futballista egyelőre nagyon kevés időt töltött együtt a csapattársakkal, ezért a szakmai stáb ma még nem számít rájuk.

A Ramón Sánchez Pizjuán Stadionban rendezendő találkozó 21.45 órakor kezdődik, a mérkőzést a litván Andris Treimanis vezeti.

A SEVILLA 18 FŐS KERETE AZ ÚJPEST ELLEN
Kapusok:
Vaclík, Sergio Rico
Mezőnyjátékosok: Corchia, Kjaer, Carrico, Roque Mesa, Nolito, Ben Yedder, Banega, Jesús Navas, Sarabia, Escudero, Borja Lasso, Pareja, Franco Vázquez, Arana, Pejino, Marc Gual

A Sevilla várható kezdőcsapata a Marca szerint: Vaclík – Pareja, Kjaer, Carrico – Jesús Navas, Borja Lasso, Roque Mesa, Arana – Sarabia, Nolito – Ben Yedder. (Az As úgy véli, Simon Kjaer és Borja Lasso helyett Sergio Escudero és Franco Vázquez kerül majd be a kezdőbe.)



Legfrissebb hírek

A Braga edzője a sérülések miatt aggódik, Emery a VAR-t hibáztatja az El-elődöntő után

Európa-liga
Tegnap, 8:31

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
2026.04.30. 22:55

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2026.04.26. 23:01

Nagyon fontos győzelmet aratott a Levante és a Rayo; csak ikszelt a Villarreal a sereghajtóval

Spanyol labdarúgás
2026.04.23. 23:35

Újabb zöld-fehér csapatnak hintett egy négyest a Braga, elődöntős az El-ben

Európa-liga
2026.04.16. 23:06

Pécsi Ármin a Sevilla kiszemeltjei között – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.04.16. 14:13

Ikszelt a Betisszel a Braga az El-negyeddöntő odavágóján

Európa-liga
2026.04.08. 20:49

La Liga: új edzőjével is kikapott a Sevilla, ráadásul a sereghajtótól

Spanyol labdarúgás
2026.04.05. 20:47
Ezek is érdekelhetik