Lovrencsics Gergő: Akár tolószékbe is kerülhettem volna

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2017.07.11. 08:07
null
Lovrencsics Gergő (balra) Jelgavában már fejvédő nélkül játszott (Fotó: <a href="http://www.fradi.hu/hu/" target="_blank">fradi.hu</a>)
Az FTC válogatott labdarúgója, Lovrencsics Gergő a Jelgava elleni múlt heti El-selejtező-visszavágón lépett először pályára maszk és – mint mondja – félelem nélkül azóta, hogy a Vasas elleni Magyar Kupa-döntőben fejsérülést szenvedett, melynek következtében az eszméletét is elveszítette. A futballista a szerencsés kimenetelű sérülés mellett a Fradi Európa-liga-szerepléséről és új posztjáról is beszélt a Nemzeti Sport Online-nak adott interjúban.

 

– A Jelgava elleni első meccsen még maszkban futballozott, de a visszavágón már anélkül. Mondhatjuk, hogy a Vasas elleni Magyar Kupa-döntőben elszenvedett sérülés már csak rossz emlék?
– Igen. Sokkal jobb volt maszk nélkül játszani, azért is, mert nem volt bennem félelem. Tudtam, hogy már bátran belemehetek a párharcokba, és fejelhetek is, mert nincs benne rizikó, teljesen felépültem. Tisztában vagyok vele, hogy szerencsém volt, mert egy ilyen sérülés után akár egy életre tolószékbe is kerülhettem volna.

– Hogy ízlik az új posztja, a szélső védő pozíció? Úgy tűnik, most már stabilan itt számol önnel Thomas Doll vezetőedző.
– Nincs vele semmi problémám, egyre inkább megszokom. Ez a poszt mentálisan teljesen másfajta felkészülést igényel, mint amikor támadóként szerepeltem. Másrészről sokkal összetettebb annál, mint ami kívülről látszik, mert a szélső védőnek mindig az előtte szereplő szélső középpályással összhangban kell mozognia. Kívülről persze azt jegyzik meg, ha egy szélső védő hibázik, az már nem biztos, hogy feltűnik, hányszor teremti meg – akár csupán a helyezkedésével is – a lehetőséget az előtte futballozó támadónak a gólszerzéshez. Varga Rolanddal ebből a szempontból is remekül megértjük egymást, s ő gyakran gólokra is váltja a helyzeteit.

– A Jelgava elleni visszavágón ez az összhang azt is eredményezte, hogy a korábban látottaknál gyakrabban váltottak, és többször ön került a szélső támadó pozícióba, míg Varga egy sorral hátrébb lépett. Ez mennyire volt tudatos?
– Hiába vagyok védő, „támadó a vérem”, vagyis mindig keresem azokat a szituációkat, amikor közelebb kerülhetek az ellenfél kapujához. Ez a fajta helyzetkeresés, helyzetfelismerés mindig is része a játékomnak. Persze csak a megfelelő stabilitás mellett lehet erről szó. Lettországban Varga Rolanddal, de Bőle Lukáccsal is többször kényszerítőztünk, területeket tudtunk nyitni azzal, hogy felléptem, illetve hogy időnként helyet cseréltünk. Ezt az adott játékhelyzetek eredményezték, nem készültünk rájuk külön, de én mindig próbálok együtt élni a támadójátékkal, és igyekszem felismerni az ilyen lehetőségeket, bár ez természetesen sosem mehet a védekezés rovására.

– Említette, hogy a védők kapcsán a közvélemény a hibákat jegyzi meg – mint a kupadöntőben, amikor a Vasas ellen (balhátvédként) volt egy fölösleges lépése balra, Kulcsár Tamás pedig ellőtte a labdát a kapu hosszú oldalába…
– Lehet mondani, hogy az enyém volt a gól. Utólag már mondhatjuk, hiba volt kilépni balra, mert onnan maximum csak egy beadás jöhetett volna, így viszont Kulcsár egy tökéletes lövéssel nagyon szép gólt lőtt. Ha csak egy ütemet is késik, már odaérek, így viszont hiányzott az az egy lépés. Viszont az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy kettő az egyben vezették rám a labdát, és azért léptem ki balra, mert arra számítottam, hogy oda passzol a Vasas játékosa, és szerettem volna megelőzni a mélységből érkező másik ellenfelemet, hogy ne tudja beadni a labdát.

– Mi a véleménye a Ferencváros Európa-liga-szerepléséről, mire számít a következő fordulóban a Midtjylland ellen?
– A jelgavai visszavágóig nem foglalkoztunk a dánokkal, így sokat nem tudok róluk mondani, és dán csapat ellen még nem is futballoztam. Északi együttesekkel már igen, például a válogatottban Norvégia és Finnország ellen. Fizikailag mindig erősek, erőfutballt játszanak, ennek kell megtalálnunk az ellenszerét a felkészülés során. Örülök, hogy az első meccs itthon lesz, ahogy utána a hétvégén az első bajnoki mérkőzésünket is hazai pályán vívjuk a Puskás Akadémiával. Nem megy el idő az utazással, több marad a felkészülésre.

EURÓPA-LIGA 2017–2018
2. SELEJTEZŐKÖR
1. MÉRKŐZÉSEK (július 13.)
18.30: Nomme Kalju (észt)–Videoton FC (Tv: M4 Sport)
21.00: Ferencváros–Midtjylland (dán) (Tv: M4 Sport)

 

Legfrissebb hírek

Corbu duplájával nyert a Ferencváros Debrecenben

Labdarúgó NB I
15 órája

Dobogósok csatája: a Loki az Üllői út után Debrecenben is legyőzné az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 10:30

A Fradi 2006-os száműzetése – miért és hogyan zárták ki a klubot az NB I-ből?

Labdarúgó NB I
2026.04.02. 19:14

Férfi vízilabda BL: gond nélkül verte a Zágrábban eddig veretlen Mladostot a Fradi

Vízilabda
2026.04.01. 21:45

Simon Petrát dicsérte az FTC norvég beállója a Dortmund elleni párharc után

Kézilabda
2026.03.31. 10:09

Lang Ádám: Mintha színpadra lépnénk a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.31. 08:06

Sztanyiszlav Csercseszov: A világbajnokság a mi időnkben a futball ünnepe volt, most meg…

Minden más foci
2026.03.29. 11:27

Női labdarúgó NB I: újra élre állt a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.03.28. 20:16
Ezek is érdekelhetik