El: Imádjuk az Európa-ligát, nekünk találták ki – Emery

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.19. 01:02
null
A Coke vezette Sevilla sorozatban harmadszor nyerte meg az Európa-ligát (Fotó: AFP)
A Sevilla hátrányból felállva 3–1-re legyőzte a Liverpoolt az Európa-liga bázeli döntőjében, ezzel megvédte a címét. Az angol csapat menedzsere, Jürgen Klopp szerint a spanyolok egyenlítő gólja teljesen megváltoztatta a játék képét, míg Unai Emery úgy véli, az Európa-ligát a Sevillának találták ki. A spanyol csapat első gólját szerző Kévin Gameiro pedig elárulta, hogy a szünetben mi hangzott el az öltözőben.

 

„A Sevilla első gólja volt a kulcsmomentum, nagy mértékben befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. Kiestünk a ritmusból, elvesztettük a hitünket. A Sevilla átvette az irányítást, mi pedig gyengén védekeztünk. Lett volna időnk, hogy visszajöjjünk a meccsbe, de nem sikerült. Csalódottak és frusztráltak vagyunk. A vereség azt jelenti, hogy a következő szezonban nem indulhatunk az európai porondon. Lesz időnk edzeni, aztán erősebben térünk vissza, mint valaha. A későbbiekben még felhasználjuk a most megszerzett tapasztalatot” – mondta Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere, aki edzői pályafutása során sorozatban az ötödik döntőjét veszítette el.

„Nem gondolom, hogy Isten előre megírta volna, hogy csak vesztese lehetek a fináléknak. Rengeteg alkalommal volt már szerencsém az életben, most például itt ülhetek a Liverpool menedzsereként. Mindent beleadok, hogy még több döntőben vehessek részt” – tette hozzá a német szakember.

„Ezen a meccsen, valamint a szezon során is rengeteget szenvedtünk. Több játékost is elveszítettünk sérülés miatt, ma értük is küzdöttünk. Amikor a mérkőzés legnehezebb szakaszában jártunk, bebizonyítottuk, hogy milyen bátorság és küzdeni akarás munkálkodik a csapatban. A lelkünket is kitettük a pályára, megcsináltuk!” – örvendezett a két gólt szerző Coke, aki az eredeti posztját tekintve jobbhátvéd, de kényszerűségből ezúttal támadó középpályásként kapott szerepet.

„Gólt kaptunk az első félidőben, de nem estünk kétségbe. Az edző a szünetben elmondta, hogy maradjunk higgadtak, és várjuk ki, míg eljön a mi időnk. Így tettünk. Gyorsan betaláltunk, ami sokat segített” – értékelt a második játékrészben alig több mint 20 másodperc után betaláló Kévin Gameiro.

„Imádjuk ezt a sorozatot, az Európa-ligát nekünk találták ki. A szünetben rendbe tettük a fejeket, az egyenlítő gól után pedig sokkal magabiztosabbá váltunk. Muszáj bíznunk önmagunkban. Olyan érzésekkel kell kimennünk a pályára, mintha a saját stadionunkban játszanánk. A csapat megérdemli, hogy kiélvezze ezeket a pillanatokat, de már a szemünk előtt lebeg a Barcelona elleni Király-kupa-döntő is” – mondta Unai Emery, a Sevilla vezetőedzője, aki a meccs hőséről, Cokéról is szót ejtett.

„Bármire képes. Ha támadót játszik, akkor gólt szerez. Sokkal jobban bízom benne, mint ő saját magában” – árulta el.

A Liverpool szezonja az El-döntővel véget ért, a Sevillára azonban vasárnap újabb finálé vár. Az andalúziai együttes a madridi Vicente Calderón Stadionban a címvédő Barcelonával találkozik, amellyel – a kupadöntő eredményétől függetlenül – augusztusban a spanyol Szuperkupáért is összecsap.

EURÓPA-LIGA
DÖNTŐ

Liverpool–Sevilla 1–3
Bázel,
St. Jakob-Park, 35 000 néző. Vezette: Eriksson (svéd)
LIVERPOOL: Mignolet – Clyne, K. Touré (Benteke, 82.), Lovren, Moreno – Can, Milner – Lallana (Allen, 73.), Firmino (Origi, 69.), Coutinho – Sturridge. Menedzser: Jürgen Klopp
SEVILLA: David Soria – Mariano, Rami (Kolodziecjzak, 77.), Carrico, Escudero – Krychowiak, N'Zonzi – Coke, Banega (Cristóforo, 93.), Vitolo – Gameiro (Iborra, 89.). Vezetőedző: Unai Emery
Gólszerző: Sturridge (35.), ill. Gameiro (46.), Coke (64., 70.)

Legfrissebb hírek

Európa-liga: lett játékvezetők a Ferencváros Vojvodina elleni visszavágóján

Európa-liga
17 órája

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
23 órája

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Jürgen Klopp véleménye a kötelező ivószünetekről

Foci vb 2026
2026.06.25. 13:54

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Európa-liga: a Ferencvárosra a holland Twente várhat a 2. fordulóban

Európa-liga
2026.06.17. 13:12

Megvannak az ETO, a Fradi, a Debrecen és a Paks lehetséges 2. fordulós ellenfelei

Labdarúgó NB I
2026.06.17. 09:03

A Vojvodina edzője bevonzotta a Ferencvárost

Európa-liga
2026.06.16. 18:55
Ezek is érdekelhetik