El: az ellenfél alapembereinek távozása nem érdekli Kondást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.01. 19:39
Kondás Elemér, a labdarúgó NB I-ben szereplő Debrecen vezetőedzője a Szutjeszka Niksics elleni Európa-liga-mérkőzés előtt elmondta, nem szeretné hagyni, hogy az ellenfél kiénekelje a sajtot csapata szájából, mivel a montenegrói csapat elveszítette alapembereit.

„Személyesen elmentünk megnézni őket, videón is láttunk mérkőzéseket róluk – idézi Kondás Elemért a dvsc.hu. - Tudjuk, hogy három alapemberük távozott a nyáron, de nem hagyjuk, hogy kiénekeljék a sajtot a szánkból. Egy nemzetközi mérkőzésen egyik csapatot sem lehet gyengének titulálni, a Szutjeszka nem véletlenül jutott be ebbe a sorozatba. Tiszteljük ellenfelünket, másképpen nem is tehetnénk, mert kellemetlen meglepetésben lenne részünk.” Kondás Elemért a dvsc.hu. - Tudjuk, hogy három alapemberük távozott a nyáron, de nem hagyjuk, hogy kiénekeljék a sajtot a szánkból. Egy nemzetközi mérkőzésen egyik csapatot sem lehet gyengének titulálni, a Szutjeszka nem véletlenül jutott be ebbe a sorozatba. Tiszteljük ellenfelünket, másképpen nem is tehetnénk, mert kellemetlen meglepetésben lenne részünk.”

„Arra számítok, hogy ott leszünk az ellenfél kapuja előtt, és arra törekszünk, hogy sok helyzetet kidolgozunk, és ezeket a lehető legjobb százalékban tudjuk értékesíteni. A célunk, hogy gólokat szerezzünk a mérkőzésen, és lehetőleg ne kapjunk. Ami a sérülteket illeti, Máté Péter már a csapattal edz, de nincs bevethető állapotban. Nenad Novakovicsra, Lázár Pálra és Ludánszki Bencére sem számíthatok, utóbbi műtéten esett át. Ferenczi Jánosnak van egy repedés a bokájában, ő is egyelőre rehabilitációs munkát végez.”

„Megnéztük ellenfelünk néhány bajnoki meccsét felvételről, próbáltunk minél jobban felkészülni a holnapi meccsre – mondta Dragoslav Albijanics, a Szutjeszka vezetőedzője. – A Debrecen a találkozó esélyese, és ezt nem csak a videón látottak alapján mondom. Figyelemmel követjük a magyar futballt, tudjuk, hogy ellenfelünk az utóbbi években szép eredményeket ért el, nemzetközi szinten is. Nehezíti a helyzetünket, hogy három meghatározó játékosunk máshol folytatja, vélhetően helyükön saját nevelésű fiatalok játszanak majd. Megpróbáljuk megnehezíteni a Debrecen feladatát, a verségen kívül minden más eredményt sikerként könyvelnénk el.”

A DVSC csütörtökön 18.30 órától fogadja a Szutjeszka Niksics csapatát, a találkozót a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

Agyrázkódása volt, már jobban van a Debrecen középpályása

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 13:12

Sergio Navarro: Nagyon megtisztelő ezekkel a futballistákkal együtt dolgozni, fantasztikus csapatunk van

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 22:59

Ez sima volt: a Debrecen három góllal győzött a Nyíregyháza otthonában a keleti rangadón

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 22:00

MLSZ: három-három NB I-es és NB II-es klub is pénzbüntetést kapott

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 19:19

Női kézi: szerződést hosszabbított Hámori Konszuélával a DVSC

Kézilabda
2025.11.28. 18:19

Keane először nyerhet Hornyák ellen, akinek hat győzelme van az FTC-vel szemben

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 13:47

Újabb nagy lövésre készül: Manner Balázs a Loki ellen bizonyíthat

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 12:52

A török lapok szerint a Fenerbahce edzője eltaktikázta magát a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.28. 08:34
Ezek is érdekelhetik