Gulácsi nem kapott gólt, nyert a Porto és a Valencia

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.13. 21:05
null
David Degen (jobbról a második) és André Ramalho csatázik a labdáért (Fotók: Reuters)
A Salzburg labdarúgócsapata Gulácsi Péterrel a kapujában 0–0-s döntetlent játszott Bázelben az Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A majdnem egy órán át emberhátrányban játszó Valencia 3–0-ra nyert Szófiában a Ludogorec ellen, míg a Porto otthon verte meg 1–0-ra a Napolit.

BASEL–SALZBURG

Természetesen Gulácsi Péterrel a kezdőben látogatott el Bázelbe a Salzburg, így a magyar kapus továbbra sem mulasztott egyetlen percet sem a sorozatból. Az első harminc perc nem róla, hanem kollégájáról, a nyártól a Borussia Mönchengladbachot erősítő Yann Sommerről szólt, aki több bravúrral tartotta a lelket övéiben, miközben az osztrákok támadói viszonylag szabadon ficánkolhattak. Ezt követően két helyzet a roppant tartalékos hazaiak előtt is adódott, ám Giovanni Sio az ötösről a léc fölé fejelt, Valentin Stocker hatméteres lövését pedig hárította Gulácsi.

A fordulást követően egészen a hajráig mezőnyjátékot láthatott a helyszínre kifáradó 17 ezer néző, helyzeteket nem. A csereként pályára lépett norvég csodatini, Valon Berisha megnyerhette volna a mérkőzést a Salzburgnak, de az ő ziccerét is védte Sommer. Helyzeti előnybe kerültek tehát az osztrákok – akiknek 14 mérkőzés után szakadt meg győzelmi szériájuk –, egyáltalán nem villogtak azonban sem ők, sem a svájciak.

Gulácsi több lövést és veszélyes beadást is hárított, mindig magabiztosan, egyetlen labda sem jött ki róla.

PORTO–NAPOLI

Közel 40 év elteltével, az UEFA-kupa 1974–1975-ös kiírását követően találkozott ismét az immár második számú európai kupasorozatban a két csapat. Akkor mindkét felvonást a Napoli nyerte, a március 5-én (négy nyeretlen meccs után) edzőváltáson átesett Porto pedig mindent elkövetett, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő.

Higuaín (balra) ezúttal nem talált be
Higuaín (balra) ezúttal nem talált be

A nem túl eseménydús első félidőben az olasz csapat szinte teljesen lemondott a támadójátékról és magára húzta a Portót. Kontrákra próbált építeni a Benítez-csapat, de ez nem igazán működött. Ahogy az első félidőben összességében semmi, mindössze egy lesről született portói gólt és egy parádés Reina-bravúrt jegyezhettünk fel Jackson Martínez közeli lövése után.

A második játékrész sokkal pörgősebb focit hozott. A 46. percben Fernando egy 30 méteres bombával melegítette be Reinát, majd a Napoli is megindult: három perc alatt három komoly gólszerzési lehetőséget puskázott el a délolasz együttes. Talán mondani se kell, a Porto az első ellentámadásból büntetett: az 57. percben Quaresma 10. szöglete után Jackson Martínez 12 méterről lőtte ki a hosszú alsó sarkot, megszerezve 23. gólját a szezonban. 1–0

A Napoli a gól után nem igazán tudott ritmust váltani, a portugálok kézben tartották a meccset, a hajrában kapufáig is eljutottak, igaz, a hosszabbítás utolsó percében a csereként beállt Zapata révén a vendégek is betalálhattak volna.

A Porto az Európa-liga 2011-es fináléja (és a trófea elhódítása) után nyert ismét meccset a sorozatban, a Napolinak idegenben lőtt gól hiányában még félelmetes közönsége előtt sem lesz könnyű dolga, ha meg akarja fordítani a párharcot.

JACKSON MARTÍNEZ GÓLJA

LUDOGOREC–VALENCIA

Antonio Barragán jól eltalált, 20 méteres lövésével már az 5. percben megszerezte a vezetést a Valencia, a 26 éves jobbhátvéd 2007 márciusa óta először volt eredményes. 0–1
A Ludogorec az előző fordulóban a Lazio elleni visszavágón is hamar (az 1. percben) gólt kapott, ám sikerült felállnia, és erre most is megvolt a lehetősége. A 24. percben ugyanis Seydou Keita hátulról feldöntötte a gólhelyzetbe kerülő Roman Bezjakot, amiért a mali középpályás piros lapot kapott, a bolgár csapat pedig tizenegyest. A labda mögé a sértett, azaz Bezjak állt, a szlovén csatár lapos, rosszul helyezett lövését azonban Diego Alves kivédte.

A kihagyott büntető után is támadásban maradt az Európa-liga meglepetéscsapata, ám több nagy helyzete csak egy kapufát eredményezett. Az emberhátrányban játszó Valencia ezzel szemben élt újabb lehetőségével, és megduplázta előnyét: Paco Alcácer gyönyörű passza után az argentin Federico Cartabia nem kevésbé szép mozdulattal, kapásból lőtt a hosszú alsóba. 0–2

Federico Cartabia tökéletes mozdulattal lőtt gólt
Federico Cartabia tökéletes mozdulattal lőtt gólt

Az 59. percben tovább javított helyzetén a Valencia: egy szöglet után Eduardo Vargas fejelte vissza a labdát, amelyet Philippe Senderos közelről csúsztatott a kapu bal oldalába. 0–3 Az Arsenal korábbi svájci védője 29. európai kupamérkőzésén (18 BL és 11 El) először talált be.

A bolgár alakulat ezzel szemben továbbra is csak helyzetekig jutott, amitől Juninho Quixadá vált a legfrusztráltabbá, a 62. percben becserélt brazil támadó mellkason ütötte Joao Pereirát, amiért ő is piros lapot kapott. A felek így egyenlő létszámban fejezték be a küzdelmet, a továbbjutási esélyek azonban most már egyáltalán nem egyenlőek.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A 21.05-ÖS MÉRKŐZÉSEKRŐL ITT OLVASHAT.

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK

Porto (portugál)–Napoli (olasz) 1–0
G: Jackson Martínez (57.)

Basel (svájci)–Salzburg (osztrák) 0–0

Ludogorec (bolgár)–Valencia (spanyol) 0–3
G: Barragán (5.), Cartabia (33.), Senderos (59.)
K: Juninho Quixadá (80.), ill. Sey. Keita (24.)
(Bezjak [Ludogorec] 11-est hibázott a 27. percben)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik