Kétgólos előnyben a Fiorentina és a Juventus

Vágólapra másolva!
2014.02.20. 18:56
null
Hatalmas hangulat volt, a Juventus nyert (Fotó: Action Images)
A labdarúgó Európa-ligában a 16 közé jutásért zajló párharcok első mérkőzéseit rendezték. A 19 órakor kezdődött mérkőzéseken a Juventus és a Fiorentina kétgólos előnyt harcolt ki, a Tottenham ellenben a lehető legrosszabbkor szenvedte el első El-verségét a szezonban. A Valencia Cipruson győzte le a Dinamo Kijevet, a Benfica és az AZ Alkmaar is idegenben volt jobb egy góllal, míg a Csornomorec és a Lyon meccsén nem született gól.

JUVENTUS–TRABZONSPOR

A Bajnokok Ligájából történő kipottyanás után a minimális cél a Juventusnál az, hogy az El döntőjébe jusson, már csak azért is, mert a döntőnek éppen az „öreg hölgy" ad otthont. Antonio Conte nélkülözte a sérült Giorgio Chiellini, Andrea Barzagli, Mirko Vucsinics triót, Fernando Llorentét és Arturo Vidalt maga mellé ültette a kispadra, de nélkülük is dominálták játékosai az első félidőt. Igaz, Pablo Osvaldo vezetést jelentő találatához kellett némi szerencse (1–0), de örülhettek a törökök, mert a szünetig Carlos Tévez duplázhatott volna, és Mauricio Isla is ajtó-ablak helyzetben hibázott.

A pihenő a vendégeknek tett jobbat, de inkább szurkolóik tüzeltek látványosan, mint ők (állt is picit a játék a „töröktüzek" miatt). Egy meg nem adott gólig is eljutottak a vendégek, a torinóiakat a Vidal, Llorente kettős beállása sem pörgette fel, ám a ráadásban az addig nem villogó Paul Pogba a bal felsőbe küldte Tévez beadását (2–0), így összességében elfogadható mértékű előnnyel utazhat a visszavágóra az olasz csapat.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

CSORNOMOREC–LYON

A Csornomorec az Európa-liga mostani kiírásában még veretlen Olympique Lyont fogadta, ráadásul az ukrán csapat még sohasem nyert európai kupasorozatban francia együttes ellen. A 40. percben a Csornomorec közel állt a vezetés megszerzéséhez, egy szögletnél Olekszij Antonovról lemaradtak a franciák, ám a hat méterről leadott fejest Rémy Vercoutre nagy bravúrral hárította, így a szünetben gól nélküli döntetlenre álltak a felek. A fordulás után sem esett gól, az Olympique Lyon számára kedvezőbb a döntetlen.

DINAMO KIJEV–VALENCIA

A kijevi zavargások miatt a ciprusi Nicosiában megrendezett találkozó első félideje kifejezetten gyenge színvonalú futballt hozott, helyzetig egyik csapat sem jutott. A 67. percben a csereként beálló Eduardo Vargas csúsztatott, az Olekszandr Sovkovszkijt a kapuban váltó Olekszandr Ribka azonban óriási bravúrral hárítani tudott. Utóbbi a hajrában már kétszer is tehetetlennek bizonyult, így a Valencia kecsegtető helyzetből, kétgólos előnnyel várhatja a hazai visszavágót.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

ESBJERG–FIORENTINA

Igazi gólparádét láthattak a szurkolók Dániában – legalábbis a többi 19 órás találkozóhoz képest. Persze ennek nem nagyon örültek az Esjberg hívei: Alessandro Matri, Josip Ilicic és Alberto Aquilani révén a firenzeiek három gólt is szereztek az első félidőben.

Matri már a kilencedik percben higgadt befejezést választott, de erre egy perc múlva válaszolt az Esjberg. Facundo Roncaglia rossz fejesét használta ki Martin Pusic. Öt perc múlva Ilicic is egy védelmi hibát (ezúttal hazait...) kihasználva szerzett gólt. Aztán kiderült, hogy Aquilani értékesített tizenegyese a 37. percben a végeredményt jelenti. A második játékrészben már nem hibáztak ennyit a védelmek.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A Spurs kikapott, de Londonban még kiharcolhatja a továbbjutást
A Spurs kikapott, de Londonban még kiharcolhatja a továbbjutást

DNIPRO–TOTTENHAM

A csoportkört hibátlanul záró londoniak jól kezdték a meccset, és bár a lehetőségeik is megvoltak, a helyzetkihasználással akadtak problémáik. Az első játékrész második felére aztán a Dnipro is magára talált, ráadásul Matheus révén kis híján a vezetést is megszerezte, de a brazil csatár végül nem tudott túljárni Brad Friedel eszén.

A fordulás után Soldado mosolyogtatta meg a hazai drukkereket egy 4 méterről a kapu fölé vágott lehetőséggel, majd tíz perccel a vége előtt tizenegyeshez jutott a Dnipro. A labda mögé Jevhen Konopljanka állt, aki a kapufa segítségével a jobb alsóba lőtt, beállítva az 1–0-s végeredményt.

SLOVAN LIBEREC–AZ ALKMAAR

A hollandok enyhe mezőnyfölényben játszottak az első félidőben, három veszélyes lövésük is volt, míg a hazaiak Jan Wuytens kezezése után elmaradt büntetőt kértek számon. A gól nélküli döntetlen is a vendégeknek lett volna kedvező, de a hajrában megszerezték a győztes gólt. Nemanja Gudelj szabadrúgását elvétette Viktor Elm, ez megzavarta a hazaiak kapusát, így Nick Viergevernek nem volt nehéz dolga a kapuba találnia.

PAOK–BENFICA

A PAOK ugyan veretlenül tudta le a csoportkört (három győzelem, három döntetlen), de legutóbbi tíz hazai európai kupameccsén mindig kapott gólt. Ezt most sem tudta elkerülni a Benfica ellen, ami most a vereségét jelentette. A mindent eldöntő találatot a vendégek brazil légiósa, Lima szerezte közelről az 59. percben.

EURÓPA-LIGA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

Anzsi (orosz)–Genk (belga) 0–0
Kiállítva: Makszimov (89.)

Dinamo Kijev (ukrán)–Valencia (spanyol) 0–2
Gólszerző: Eduardo Vargas (79.), Feguli (91.)

Dnipro (ukrán)–Tottenham (angol) 1–0
Gólszerző: Konopljanka (81. – 11-esből)

Csornomorec (ukrán)–Lyon (francia) 0–0

Esjberg (dán)–Fiorentina (olasz) 1–3
Gólszerző: Pusic (10.), ill. Matri (9.), Ilicic (15.), Aquilani (37. – 11-esből)

Slovan Liberec (cseh)–AZ Alkmaar (holland) 0–1
Gólszerző: Viergever (89.)

PAOK (görög)–Benfica (portugál) 0–1
Gólszerző: Lima (59.)

Juventus (olasz )–Trabzonspor (török) 2–0
Gólszerző: Osvaldo (16.), Pogba (94.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik