El: A Vidi talán a legjobbkor találkozik a Genttel - Fazekas

Vágólapra másolva!
2012.08.08. 08:54
Az újpesti futball-legenda, Fazekas László évtizedek óta Belgiumban él, így érdemes odafigyelni arra, amit a belga élvonalbeli Gentről mond – a Videoton ez ellen a csapat ellen lép pályára a labdarúgó Európa-liga-selejtező harmadik fordulójának csütörtöki játéknapján.

„Az előjelek a fehérváriaknak kedveznek, hiszen a Gent nincs jó passzban, ki is kapott a hétvégén – mondta Fazekas László. – A Videoton talán a legjobb időpontban találkozik vele. Nyilván a jobbnak számító belga csapatok között emlegethetjük a Gentet, mert évek óta kiszámítható, helyes játékospolitikát folytat, most is jó labdarúgói vannak. Érdekes volt az első meccsen, hogy Trond Sollied csupa fiatalnak adott bizalmat a középpályán, kíváncsi volt, mire lesznek képesek. Az kiszámíthatatlan, hogy átalakítja-e csapatát a visszavágóra, mert önfejű, öntörvényű emberről van szó.″

Hazai környezetben a Videoton 1–0-ra megnyerte a párharc első mérkőzését.

A BELGA FUTBALLBAN SZINTÉN HOSSZÚ IDŐT ELTÖLTŐ BALOG TIBOR ÉS BROCKHAUSER ISTVÁN ESÉLYLATOLGATÁSÁT MEGTALÁLJA A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
12 órája

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
2026.02.04. 11:53

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52
Ezek is érdekelhetik