Európa-liga: Juhász Roland Szabics Imrét emelné ki a Sturmból

Vágólapra másolva!
2011.10.21. 09:48
Mint ismeretes, az Európa-ligában a Szabics Imrével felálló Sturm Graz hazai pályán 2–0-ra kikapott a Juhász Rolandot bevető Anderlechttől. A belga csapat védője szerint az osztrákok legjobbja a magyar támadó volt.

„Úgy éreztem, hogy főleg az első félidőben fölényben voltunk, már akkor gólt szerezhettünk volna – nyilatkozta a Sturm legyőzését követően a Nemzeti Sportnak az Anderlecht védője, Juhász Roland – A fordulás után volt egy negyedóra, amikor a Sturm kezdeményezett.”

„Kissé meglepett, hogy ennyire visszaállt, és hagyta, hogy kihozzuk a labdát, nekünk éppen az ilyen támadásépítés az erősségünk, hiszen nem szoktunk ívelgetni. Okosan játszottunk, és szerintem a kiállítástól függetlenül megérdemelten nyertünk. Jó pozícióban vagyunk, de nem bízzuk el magunkat, nagyon fontos lesz a következő, Sturm Graz elleni hazai meccs, hiszen ott már egy döntetlennel bebiztosítjuk a továbbjutásunkat. Imrével váltottunk néhány szót a meccs után, nagyjából egyezett a véleményünk a találkozóról. Én egyébként őt emelném ki az ellenfél játékosai közül, próbálkozott becsülettel, ám nem nagyon volt társa, ráadásul a hazai csatároknak gyakran vissza kellett zárniuk" – tette hozzá Juhász.

Legfrissebb hírek

Király Gábor és Juhász Roland is optimistán várja a következő két selejtezős meccset

Magyar válogatott
2025.11.11. 18:15

Megvan Szabics Imre első trófeája új csapatával – megnyerték az Egyiptomi Szuperkupát

Minden más foci
2025.11.09. 19:01

Két magyar szereplő Afrika legnagyobb derbijén, amit nem is mernek hazai bírókra bízni

Minden más foci
2025.11.09. 15:01

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

A bravúr kapujában – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.11.06. 23:58

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27

Karnyújtásnyira a továbbjutás: a Ferencváros zsinórban harmadik El-mérkőzését is megnyerte

Európa-liga
2025.11.06. 22:54
Ezek is érdekelhetik