ETO: az UEFA három évre kizárta a győrieket az európai kupákból

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2011.06.17. 17:50
null
A Montpellier elleni szép diadal emlékét is fakóbbá teszi a döntés (Fotó: Németh Ferenc)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénteken licencproblémák miatt három évre kizárta az európai kupákból a Győri ETO-t, továbbá 50 000 eurónyi pénzbüntetéssel is sújtotta. Büntetést kapott az MLSZ is.

 

Az UEFA hivatalos honlapján közzétett – és részletesen ki nem fejtett – indoklás szerint a győriek úgy vettek részt az Európa-liga 2010–2011-es selejtezőjének első, második és harmadik fordulójában, majd a playoffban, hogy nem tettek eleget mindenben a részvételi feltételeknek.

Ennek következménye a következő három idényben az UEFA égisze alatt zajló tornákra szóló eltiltás. Mint ismert, az ETO az európai kupák 2011–2012-es kiírására nem kvalifikálta magát, azaz egyelőre csak a súlyos pénzbüntetés jelent közvetlen tehertételt.

Az ügyben büntetést szabtak ki a licencelőírások betartását elmulasztó Magyar Labdarúgó-szövetségre (MLSZ) is. Az MLSZ-nek egyelőre csak a 100000 eurós büntetés felét kell befizetnie, a másik részlet befizetését kétévnyi próbaidőre felfüggesztették.

Az ETO a tavaly nyári El-selejtező első fordulójából a szlovákiai Nitra (2–2, 3–1), a másodikból a kazah Atirau (3–0, 2–0 – az első megállapított eredmény), a harmadikból a francia Montpellier (0–1, 1–0 – tizenegyesekkel) legyőzésével jutott tovább, majd a playoffkörben a horvát Dinamo Zagreb (0–2, 1–2) állította meg.

A magyar klub az MTI-nek megerősítette a büntetés tényét, amely 50 ezer eurós pénzbírságot is tartalmaz első fokon, de Klement Tibor ügyvezető szerint ők nem hibáztak, mert a magyar számviteli törvény alapján helyesen jártak el.

„Az UEFA licencbizottsága ez év elején a magyar szövetségben ellenőrizte a 2010–2011-es idényben a nemzetközi kupákban indult négy magyar csapat licencét. A testület megállapítása szerint a 2009. december 31-vel lejárt tartozási kötelezettségünknek nem tettünk eleget” – mondta Klement, aki hozzátette, nem is tartoztak, mert észt játékosuk, Ahjupera klubja a vételár maradékáról, 50 000 euróról nem bocsátott ki számlát, így nem is fizethettek.

A sportvezető kiemelte, a számla 2010. augusztus 16-án érkezett meg, és akkor ki is egyenlítették. Az európai licencet a 2009-es mérleg alapján adták be 2010 márciusában, ebben pedig a magyar törvényi előírások alapján nem szerepelhetett ez a tétel.

„A magyar szövetséggel összhangban vagyunk az ügy megítélésében. Az UEFA és közöttünk egy jogértelmezési probléma van, ehhez képest kirívóan súlyosnak tartom a büntetését. Amikor megkapjuk a határozatot, természetesen fellebbezünk" – zárta szavait Klement.

Pajor-Gyulai László, az MLSZ jogi és sajtóosztályának munkatársa a Nemzeti Sport Online érdeklődésére annyit közölt: a szövetség egyelőre nem kapott hivatalos tájékoztatást az UEFA-tól, és annak megérkezéséig nem is kíván hivatalos állásfoglalást kiadni.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Afrika a nagy nyertese, Ázsia a legnagyobb vesztese a 48 csapatos csoportkörnek

Foci vb 2026
15 órája

Az UEFA nem tervezi átvenni az ivószüneteket

Minden más foci
2026.06.21. 17:44

Pigniczki Krisztina: A munkában hiszek

Utánpótlássport
2026.06.19. 17:54

Az UEFA 10 millió euróra büntette az Olympique Marseille-t

Francia labdarúgás
2026.06.17. 19:47

„Tisztelettel, de határozottan elutasítjuk” – a vb újoncai bírálják az UEFA elnökét

Foci vb 2026
2026.06.15. 13:23

Továbbra sem vehetnek részt az európai kupákban az orosz labdarúgócsapatok

Minden más foci
2026.06.07. 11:38

Kézi: nagy csatában kikapott a Győr a Bukaresttől az ifi leány BL-ben

Utánpótlássport
2026.06.06. 14:38

Aleksander Ceferin köszönetet mondott Csányi Sándornak a sikeres BL-döntő-rendezésért

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 19:37
Ezek is érdekelhetik