Koman: Maximális tisztelet jár a Lokinak is

Vágólapra másolva!
2010.09.28. 17:54
null
Koman Vladimir figyelemre inti társait (Fotó: sampdoria.it)
Az Il Corriere Mercantile című lap az Európa-liga heti fordulóját beharangozandó Koman Vladimirral készített interjút. A genovai lap szerint az ukrán születésű, de magyar válogatott játékos a legalkalmasabb arra, hogy feltérképezze az olaszok számára a Debreceni VSC-t és a Metaliszt Harkivot is felvonultató csoportot.

 

Az immár a magyar válogatott alapemberének is számító középpályás azzal kezdte az exkluzív interjút, hogy szerinte a Sampdoriának semmiképp sem szabad lebecsülnie a magyar bajnokot.

„Azt olvastam a Debrecen Metaliszt elleni vereségéről, hogy balszerencsés volt. A szüleim ukránok, de én magyar nemzetiségű vagyok, azaz elég jól ismerem mindkét felet. Azt mondhatom, hogy a Debrecen gyengébb a Harkivnál, de nagyon figyelnünk kell, hogy ne érjen bennünket kellemetlen meglepetés” – magyarázta a fiatal játékos a lapnak.

„Mi kiegyenlített és nehéz mérkőzést játszottunk Eindhovenben, amit ha megnyertünk volna, akkor nagy lépést tettünk volna a továbbjutásért, de nem így alakult, és most még minden lehetséges a kvartettben.”

Koman a Lokit bemutatva elmondta, a magyar bajnokról és kupagyőztesről van szó, amelynek több válogatott játékos, így az általa jól ismert Komlósi Ádám, Laczkó Zsolt és Czvitkovics Péter is tagja, esetükben nemcsak barátairól, hanem kitűnő labdarúgókról is szó van.

Ugyanakkor Koman azt is megjegyezte, hogy az elmúlt szezonhoz képest a hajdúságiak elveszítették néhány kulcsemberüket, így a Sampdoria városi riválisához, a Genoához igazoló Rudolf Gergelyt is.

„Csak maximális tisztelettel győzhetjük le őket, de tisztában kell lennünk az erősségeinkkel. Amennyit tudok róluk, elmondható, hogy körültekintően fognak pályára lépni, tudják, hogy elsősorban a gyors ellentámadások révén lehet esélyük. Nem hagyhatunk túl sok helyet nekik, mert nemzetközi szinten a hibahatár minimális” – jelentette ki Koman, aki a visszavágóról elmondta, hogy a mérkőzést Budapesten rendezik majd, mert Debrecenben nincs megfelelő stadion a mérkőzés lebonyolítására.

A középpályás elmondta, sajnálja, hogy a hétvégén nem léphetett pályára az Udinese ellen, mert az előző szezonban, még a Bari színeiben gólt lőtt a friuliaknak, és szívesen megismételte volna teljesítményét, de ha a Debrecen ellen bizalmat szavaz neki edzője, akkor kész a harcra.

 

Legfrissebb hírek

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:43

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52

Kristoffer Zachariassen a Ludogorecről: Az elmúlt években jó néhányszor összecsaptunk, jól ismerjük egymást

Európa-liga
2026.01.30. 16:23

Most éppen norvég edző irányítja majd a Ludogorecet a Fradi ellen…

Európa-liga
2026.01.30. 16:09
Ezek is érdekelhetik