El-selejtező: Bármelyik csapat ellen lehet esélyünk - Pintér

2010.08.06. 00:56
Az 1–0-ra elveszített hazai mérkőzést követően idegenben, a francia Montpellier vendégeként tizenegyes párbajban harcolta ki a továbbjutást a Győri ETO FC labdarúgócsapata az Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A lefújást követően a találkozót közvetítő Digi Tv-nek Pintér Attila, a győriek vezetőedzője telefonos nyilatkozatában a mérkőzés kapcsán mindenek előtt játékosai küzdeni tudását emelte ki.

„Nem tudtuk azt a játékot mutatni, amire képes a csapat, és amit szerettünk volna, de játékosaim küzdeni tudása így is elismerésre méltó – mondta a győriek szakvezetője, Pintér Attila. – A kiállítás után a szünetben kért taktikai kéréseimet játékosaim maximálisan megoldották, akkor már csak a kontrákban bízhattunk, és adódott is két-három ígéretes lehetőségünk."

A tréner a folytatást illetően annyit jegyzett meg: tulajdonképpen mindegy, kit kapnak ellenfélnek – a párharc már a csoportkörbe jutásért megy majd –, bármelyik ellenféllel szemben lehet esélyük.

„Mindegy, hogy kit kapunk ellenfélnek, ha jól felkészülünk, bárki ellen lehet esélyünk. Persze, a nagyokat azért jó lenne elkerülnünk, ha már idáig eljutottunk, lehetne egy kis szerencsénk a sorsolásnál."

Legfrissebb hírek

A Szuperkupadöntőn is ott volt a Ferencváros El-visszavágójának játékvezetője

Európa-liga
4 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
2026.08.14. 23:36

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
2026.08.14. 13:45

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2026.08.14. 13:25

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
2026.08.14. 09:56

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
2026.08.13. 22:59

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
2026.08.13. 22:06

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
2026.08.13. 20:52