Pintér: A bírói hiba meghatározó volt

2010.07.30. 09:15
null
Jeunechamp kezezett, de a játékvezető nem adott tizenegyest (Fotó: Németh Ferenc)
A Győr egygólos hátrányba került hazai pályán az Európa-liga harmadik selejtezőkörében a Montpellier ellen. Pintér Attila, az ETO vezetőedzője szerint még nem úszott el a továbbjutás, és a szakember úgy véli, a játékvezető hibája meghatározó volt. A francia csapat vezetőedzője, René Girard szerint meglátszott együttesén, hogy első tétmérkőzését játszotta.

Pintér Attila, a Győr vezetőedzője úgy véli, jó mérkőzést játszott csapata a Montpellier ellen, de a szakember nem volt teljesen elégedett játékosaival, ám a játékvezető teljesítményével sokkal kevésbé volt kibékülve.

 BALHÉ A NÉZŐTÉREN
 

A találkozót kisebb nézőtéri incidens előzte meg, sérülés nem történt. A szomszédos szektorokban elhelyezett magyar és francia szurkolók keveredtek nézeteltérésbe. Több percen keresztül különféle tárgyakat hajigáltak egymás felé – többek között repült egy műanyag asztal is. A beszámoló szerint a biztonságiak gyorsan véget vetettek a rendbontásnak, sebesülés nem történt.

„Tudtuk, hogy mire számíthatunk a Montpellier-től, nem véletlenül lett ötödik a csapat a francia bajnokságban. Úgy érzem jó meccset játszottunk, melyen mindkét csapatnak voltak helyzetei" – mondta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a győriek vezetőedzője, Pintér Attila.

„A találkozó előtt felhívtam a játékosok figyelmét, kerüljék a körömpasszokat, a hátrafelé játékot, mégis emiatt sikerült labdát szerezniük a franciáknak, majd ebből kaptuk a gólt is" – mondta a szakember, aki hozzátette, ha Cyril Jeunechamp kezezésénél tizenegyest ítél a játékvezető, akkor teljesen másképp is alakulhatott volna a mérkőzés.

„Gratulálok a Montpellier-nek, a visszavágón mindent megteszünk a továbbjutásért" – mondta a sajtótájékoztató végén Pintér Attila.

A francia Montpellier vezetőedzője, René Girard csapata 1–0-s győzelme ellenére is óvatosságra inti játékosait a visszavágó előtt, mert nagyon veszélyes gárdának tartja a ETO-t.

„Eddig három felkészülési meccset játszottunk, a mai volt az első tétmeccsünk, ez meglátszott a játékunkon – kezdte értékelését René Girard, a vendégek vezetőedzője a Győr–Montpellier Európa-liga-selejtező után.

„Az első félidőt követően a másodikban sajnos hiányzott a »gázolaj« a játékunkból" – mondta a francia szakember, aki arra célzott, hogy a második 45 percben már közel sem volt annyira veszélyes a hazaiak kapujára csapata, mint az első játékrészben.

„Láttuk videón az ETO-t, és most élőben is megtapasztalhattuk, hogy milyen veszélyes csapat, ezért a visszavágón is maximális összpontosításra lesz szükségünk" – tette hozzá Girard.

GYŐR–MONTPELLIER 0–1
 

 

 

Legfrissebb hírek

A Szuperkupadöntőn is ott volt a Ferencváros El-visszavágójának játékvezetője

Európa-liga
12 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
2026.08.14. 23:36

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
2026.08.14. 13:45

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2026.08.14. 13:25

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
2026.08.14. 09:56

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
2026.08.13. 22:59

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
2026.08.13. 22:06

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
2026.08.13. 20:52