Forlán döntött, Geráék döntő közelbe értek

MTI MTIMTI MTI
2010.04.23. 13:59
null
Gerrardék (jobbra) egy meg nem adott gólt kérnek számon a játékvezetőn (Fotó: Action Images)
Bár az elődöntős nyitómeccseken csütörtök este túljutottak az érintettek, mintha mi sem történt volna, mind a négy csapat változatlanul azt hirdeti, hogy a labdarúgó Európa-liga fináléjába várja magát.

A közös derűlátás mindazonáltal leginkább Gera Zoltánék esetében tűnik igazán megalapozottnak, hiszen a magyar játékossal felálló és őt végig a soraiban tudó angol Fulham gól nélküli döntetlenre végzett a Hamburggal a német kikötővárosban, ráadásul nem is akárhogyan.

Nagyobb szerencsével például a 31. születésnapját éppen csütörtökön ünneplő Gera már az első negyedóra végén betalálhatott volna, s később ugyanő – mint a szigetországi együttes legveszélyesebbje – ígéretes helyzetben esett el a 16-oson belül, de ezen felül is adódtak lehetőségeik a vendégeknek, akik ráadásu 17 órás fárasztó „úti kaland" után jutottak el a tőlük 1000 kilométerre fekvő Hamburgba.

 A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
 

A házigazdák hiába vonultatták fel nagyágyúikat – így Ruud van Nistelrooyt, Piotr Trochowskit, Zé Robertót –, hamisítatlan helyzetig gyakorlatilag egyszer sem jutottak el a végig önfeláldozó elszántsággal, masszívan és – a kapuban parádézó ausztrál Mark Schwarzerrel az élen – feltörhetetlenül védekező angol csapattal szemben, amely okkal bizakodik, hogy a papíron nálánál erősebb olasz Juventus, a német bajnoki címvédő Wolfsburg után a Hamburgon is sikerrel lép túl. Már csupán azért is, mert a londoni alakulat a második számú európai futballsorozatban saját pályáján mindeddig veretlen.

Ugyanakkor a Hanza-városiaknál sincs világvége-hangulat, sőt… 

„Nem is olyan rossz eredmény ez a nulla nulla. Ha a csütörtöki visszavágón csak egyetlen gólt szerzünk, nekik már kettőre lesz szükségük a döntőbe jutáshoz, ehhez azonban sokkal támadóbb focit kell játszaniuk" – nyilatkozta a lefújás után a hajrára beálló horvát csatár, Mladen Petric.

A másik, spanyol–angol elődöntős párban az Atlético Madrid jutott minimális előnyhöz, ami elegendő lehet az El-fináléhoz, de a Liverpoolnak sem kell még lemondania arról, hogy ebből a duóból mégiscsak ő lesz a döntős résztvevő. A „földi", vagyis a vendégek spanyol vezetőedzője, Rafael Benítez a bosszankodva optimista szakvezető szerepében tűnt fel az esti meccset követő sajtótájékoztatón.

„Két vagy három gólt is szerezhettünk volna, Joszi Benajun érvénytelenített találata pedig nem leshelyzetből született – háborgott Benítez mester. – Az egy nullás vereség természetesen nem tesz boldoggá, ám boldogtalanná sem. Lehetett volna rosszabb, de éppenséggel jobb is, ha agresszívabb a támadójátékunk. Jön még viszont a visszavágó az Anfield Roadon, amely a mi ütőkártyánknak számít a mögöttünk álló szurkolókkal. Bízom a hazai pályában és a döntőbe kerülésben."

 FORLÁN GÓLJA
 
BENAJUN MEG NEM ADOTT GÓLJA
 

 A trénernek a nézőtéri támogatást illetően okkal lehetett hiányérzete, hiszen az izlandi vulkánkitörés okozta légi közlekedési nehézségek miatt alig háromszáz Liverpool-drukker volt ott a madridi mérkőzésen, amelyre amúgy maga az angol gárda is 24 órás utazással jutott el. A fő gondot azonban nem ez, hanem gyaníthatóan a sérült Európa-bajnok spanyol csatár, Fernando Torres kényszerű távolléte okozta. Igaz, a házigazdáknál is akadt nagy „mulasztó" az ugyancsak maródi argentin támadójátékos, Sergio Agüero személyében. Viszont neki volt megfelelő „helyettese", az első számú gólfelelős, az uruguayi Diego Forlán ugyanis nemcsak ott volt a pályán, hanem ő szerezte a meccs egyetlen találatát is. Amely aztán lehet, hogy tényleg döntőnek bizonyul a döntőbe jutáshoz vezető úton…

Vagy ahogy Quique Sánchez Flores, az Atlético vezetőedzője fogalmazott: „Soványka az előny, de mégiscsak előny, amely nálunk van…"

EURÓPA-LIGA – EMLÉKEZTETŐ 
1. MÉRKŐZÉS
Hamburg (német)–Fulham (angol) 0–0
Atlético Madrid (spanyol)–Liverpool (angol) 1–0 (Forlán 9.)

Legfrissebb hírek

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
6 órája

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
18 órája

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

Dupla Tízes: hány magyar csapat jut rájátszásba Európában?

Európa-liga
2026.08.06. 13:29

Borbély Balázs az egygólos győzelem után: Tudjuk, hol kell javulnunk a visszavágóra

Európa-liga
2026.08.05. 23:27

Corbu góljával győzött otthon a Ferencváros, előnyben a Górnik Zabrze elleni El-visszavágó előtt

Európa-liga
2026.08.05. 22:05

Az UEFA megemelte a küszöböt, csak négy sárga lap után jön az eltiltás

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 08:15