UEFA-kupa: Abbiati ellen tüntettek a svájci szurkolók

2008.10.03. 12:09
Kisebb ideológiai háború előzte meg a Zürich–Milan UEFA-kupa-mérkőzést, amelynek hátterében a svájci együttes hagyományos baloldali kötődése és a Silvio Berlusconi miniszterelnök tulajdonában lévő olasz csapat jobboldali szellemisége közötti különbség állt, illletve a Milan kapusának, Christian Abbiatinak egy nemrégiben tett kijelentése.
A feszültség kiéleződésének közvetlen oka Christian Abbiati következő mondatai voltak: „Nem félek bevallani, hogy a fasiszta eszmék egy részével egyetértek, ahogyan a hazaszeretetemet és a katolikus hitemet sem titkolom.”A zürichi ultrák pedig azt nem titkolták, mit gondolnak a futballista megnyilvánulásáról. A mérkőzés előestéjén a Milan zárt kapus edzése alatt néhányan bemásztak a Letzigrund Stadionba, és „Hajrá, Dida!” bekiabálásokkal üzentek az eddigi első számú kapusnak, majd kifeszítettek egy transzparenst a következő felirattal: „Zürich emlékszik a fasizmus áldozataira, szemét Abbiati!”Hogy a történethez volt-e köze Carlo Ancelotti vezetőedző döntésének, nem tudni, a meccsen mindenesetre Dida kezdett a kapuban, a kispadon Zeljko Kalac foglalt helyet, Abbiati neve pedig nem szerepelt a nevezettek között – ám nélküle is továbbjutott a Milan.
Legfrissebb hírek

A Cremonese 15 forduló után újra bajnokit tudott nyerni; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája

Firenzéből szerződtetne csatárt a Milan – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.03.11. 12:34

Allegri elárulta, készültek az olyan helyzetre, amelyből a gólt szerezték

Olasz labdarúgás
2026.03.09. 11:07

Népsport: a futballvilág önjelölt Napóleonja

Népsport
2026.02.20. 09:32

Hazai pályán ikszelt a Milan, csak egy ponttal tudta csökkenteni hátrányát az Inter mögött

Olasz labdarúgás
2026.02.18. 22:56

Modric gólja döntött, a Milan mindhárom pontot elvitte Pisából

Olasz labdarúgás
2026.02.13. 22:46

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19
Ezek is érdekelhetik