WADA: kevesebb mintavétel, több pozitív eredmény 2016-ban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.14. 12:57
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kevesebb mintát ellenőrzött tavaly, mint egy évvel korábban, de a pozitív eredmények száma nőtt.

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) keddi hírlevele idézi a WADA jelentését, amely 413 különböző ellenőrzési hatóság adatait összesíti. Ez kismértékű előrelépést mutat a 2015-ös évhez képest (403).

Az összes ellenőrzött minta száma 0.9 százalékkal – 303 369 darabról 300 565 darabra – csökkent, ugyanakkor a WADA-akkreditált laborok hatvan százaléka több mintát értékelt tavaly, mint 2015-ben.

Tavaly 4822, egy esztendővel korábban 3809 pozitív eredmény született a vizsgálatok során.

A jelentésből szintén kiderül, hogy emelkedett a vérvizsgálatok száma.

A pozitív esetek közül 515 a meldoniummal függ össze, amely 2016-ban került a tiltólistára. A valószínűsíthetően a sportolók széles körét érintő növekedési hormon tiltott használatát mindössze hat esetben mutatták ki tavaly.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik