Vívó-vk: olimpiai kvótát érő helyen áll a női tőrcsapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.15. 18:30
A magyar női tőrcsapat bravúros teljesítménnyel a negyedik helyen végzett a franciaországi St. Maur-ban rendezett szakági világkupaversenyen, amelyet követően olimpiai kvótás helyen áll.

A magyar szövetség honlapja szerint a viadalon a Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Kondricz Kata, Pásztor Flóra összeállítású négyes előbb Romániát (45:23) verte könnyedén, majd a nyolcaddöntőben váratlanul simán múlta felül Kanada legjobbjait (45:29), akiktől a legutóbbi vk-n és a budapesti világbajnokságon is kikapott.

A nyolc között ennél is nagyobb bravúr következett, a csapat ugyanis Kreiss Fanni remeklésével 45:38-ra legyőzte a világranglistán harmadik francia együttest. Ezt követően az elődöntőben a magyarok nagy különbséggel kikaptak az olaszoktól (28:45), a helyosztón pedig 45:32-re a japánoktól, így a negyedik helyen zártak.

A magyar szövetség honlapja szerint a franciaországi eredmények után Kreissék olimpiai kvalifikációt érő helyen vannak a ranglistán, ugyanakkor még két verseny hátravan a sorozatból: január 12-én Katowicében, február végén pedig Kazanyban rendeznek vk-viadalt, s az oroszországi versenyt követő állás dönt a tokiói helyek sorsáról.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik