Vívó Eb: negyeddöntős a tőröző Pásztor Flóra

2025.06.14. 16:00
null
Pásztor Flóra a nyolcaddöntőig jutott Puszanban (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Pásztor Flóra negyeddöntőbe jutott a női tőrözők szombati versenyében, a genovai vívó Európa-bajnokságon.

A 2023-as Európa Játékokon második, a tavalyi olimpián nyolcadik helyezett Pásztor a csoportkört öt győzelemmel és egy vereséggel zárta. Ezzel a teljesítménnyel rögtön a 32 közé került, ahol magabiztosan nyert a lengyel Karolina Zurawska ellen. A nyolcaddöntőben a francia Pauline Ranvier-vel találkozott, és továbbra is magabiztosan vívott. Az elején az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes ellenfele vezetett, de azután a magyar vívó akciói voltak pontosak, Pásztor fordított, majd folyamatosan növelte előnyét, végül kilenc tus különbséggel nyert.

Főtáblára került a csoportban 4/1-gyel záró Kondricz Kata és 2/3-mal Wolf Eszter is, de nekik már a 64 között is pástra kellett lépniük a kieséses szakaszban. Előbbi simán jutott túl luxemburgi ellenfelén, majd egyetlen tussal kikapott a román Malina Calugareanutól, utóbbi pedig szintén román vívótól szenvedett vereséget, de már az első fordulóban. Kondricz a 19., Wolf a 44. helyen végzett.

Lupkovics Dóra nem vívhatott a táblán, mert egy sikeres és négy vesztett asszóval az első szakasz után befejezte szereplését, s 54. lett a 66 fős mezőnyben.

VÍVÓ EB
Női tőr
A 64 között: Kondricz Kata–Veronika Goncharova (luxemburgi) 15–8, Rebeca Candescu (román)–Wolf Eszter 15–11 
A 32 között: Pásztor Flóra–Karolina Zurawska (lengyel) 15–8, Malina Calugareanu (román)–Kondricz 12–11
A 16 között: Pásztor–Pauline Ranvier (francia) 15–6

 

Legfrissebb hírek

Szatmári András az Eb előtt: Képesek vagyunk nyerni!

Egyéb egyéni
14 órája

Kis olimpikonok között a nagyok – nyílt edzéssel készült a vívóválogatott az Eb-re

Egyéb egyéni
Tegnap, 14:43

Pengét a kézbe! – a magyar válogatott Balatonbogláron hangol a vívó Eb-re

Egyéb egyéni
2026.06.03. 09:46

Vívó Eb: a klasszisok mellett öt újonc a magyar keretben

Egyéb egyéni
2026.05.28. 20:24

Vívás: mindkét tőrcsapatunk ötödik az isztambuli világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2026.05.03. 19:33

Vívás: nyolcadik lett a törőző Kondricz Kata az isztambuli világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2026.05.02. 18:17

Vívás: Pásztor és Kondricz a főtáblán a tőrözők isztambuli vk-viadalán

Egyéb egyéni
2026.05.01. 16:57

Vívás: három női tőrözőnk a kairó vk-viadal főtábláján

Egyéb egyéni
2026.04.17. 18:10
Ezek is érdekelhetik