Vívó Eb: aranyérmes a férfi kardcsapat!

Vágólapra másolva!
2022.06.20. 18:53
null
Négy év után ismét Európa-bajnok a férfi kardcsapat (Fotó: Facebook/Magyar Vívószövetség)
A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás alkotta férfi kardvívócsapat 45:39-es diadalt aratott az ukránok elleni döntőben Antalyában, a vívó Európa-bajnokság hétfői versenynapján.

VÍVÁS, EURÓPA-BAJNOKSÁG, ANTALYA
FÉRFI KARD, CSAPAT
Negyeddöntő:
Magyarország–Lengyelország 45:32
Elődöntő: Magyarország–Franciaország 45:35
DÖNTŐ
Magyarország–Ukrajna 45:39

ÖSSZEFOGLALÓ

Férfi kardvívócsapatunk legutóbb 2018-ban, Újvidéken, ugyanebben az összeállításban nyert Európa-bajnokságot. Szilágyi Áronéknak pénteken ráadásul nem úgy sikerült az egyéni verseny, ahogyan azt eltervezték: a legtovább Gémesi Csanád jutott, ő a negyeddöntőben búcsúzott. A csapatversenyben viszont újabb lehetőség adódott a fiúk előtt, és éltek is vele! A lengyeleket (45:32) és a franciákat (45:35) magabiztosan legyőzve meneteltek a döntőig, amelyben a spanyolokon (45:33), a németeken (45:44) és a törökökön (45:43) túljutó ukrán válogatott ellen léptek pástra.

Háromszoros olimpiai bajnokunk, a világranglista második helyezettje, Szilágyi Áron 5:2-re elbukta az első asszót a 29 esztendős Jurij Cap (FIE-57.) ellen, és az egész nap fantasztikusan teljesítő Gémesi (24.) is ugyanilyen arányú vereséget szenvedett a 2015-ben Európai Játékokon aranyérmes Andrij Jagodkával (30.) szemben, az ukránok tehát hat tus előnybe kerültek (4:10). Az egyéni világbajnok Szatmári András aztán rákapcsolt az eleinte rendkívül jól mozgó, 20 esztendős Vaszil Humen (116.) ellen, de fordítani nem tudott (13:15). Ellenben Gémesivel, aki 20:18-ra módosította az eredményt Cap ellen. Már-már úgy tűnt, Szilágyi Áron remek asszója után sima lehet (25:21), de Jagodka nem hagyta szertefoszlani az ukránok Eb-aranyról szóló álmait: 9:4-re nyert Szatmárival szemben, tehát átvette a vezetést Ukrajna (29:30). Gémesi korrigált Humennel szemben (35:34), majd ismét jött Szatmári, aki ezúttal stabil maradt, így Szilágyi három tus előnnyel érkezhetett a mindent eldöntő, utolsó asszóra (40:37). Klasszisunk kiválóan vívott, beállította a 45:39-es végeredményt az Európa-bajnoki fináléban!

„Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk Antalyában, hiszen három hét múlva világbajnokságot rendeznek Kairóban, vagyis egyáltalán nem volt könnyű felpörögni erre az Eb-re, az egyéni viadalokra nem is sikerült, de szerencsére elengedtük azt a pénteki napot. Ezt kellett tennünk, még akkor is, ha minden nehézség ellenére több volt mindannyiunkban – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Szilágyi Áron a nap végén. – De nem volt egyszerű a csapatverseny sem, hiszen talán még sohasem tartottak minket olyan esélyesnek a végső győzelemre, mint ezen az Eb-n, ez a teher pedig azért nyomott bennünket rendesen, és szült is nehéz lélektani szituációkat a nap folyamán, ám szerencsére volt közöttünk egy vezérkos Gémesi Csanád személyében, mi pedig Szatmári Andrással követtük őt.”

A MAGYAR FÉRFI KARDCSAPAT EB-GYŐZELMEI
1930, Liege: Glykais Gyula, Gombos Sándor, Petschauer Attila, Piller György, Rády József
1931, Bécs: Gerevich Aladár, Glykais Gyula, Gombos Sándor, Kabos Endre, Petschauer Attila, Piller György
1933, Budapest: Gerevich Aladár, Kabos Endre, Kovács Pál, Maszlay Lajos, Piller György, Zirczy Antal
1934, Varsó: Erdélyi Jenő, Gerevich Aladár, Kabos Endre, Piller György, Rajcsányi László, Rajczy Imre
1935, Lausanne: Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kabos Endre, Maszlay Lajos, Rajcsányi László, Rajczy Imre
1991, Bécs: Abay Péter, Bujdosó Imre, Nébald György, Szabó Bence
2018, Újvidék: Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron
2022, Antalya: Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron
Olasz arany a női tőrcsapatoknál
A finálét - a címvédő és olimpiai bajnok oroszok távollétében - a legutóbbi, 2019-es Eb-ezüst- és bronzérmese, vagyis a francia és az olasz válogatott vívta, ezúttal utóbbi diadalmaskodott meglehetősen könnyedén (45–25).
A végeredmény: 1. Olaszország (Arianna Errigo, Martina Favaretto, Francesca Palumbo, Alice Volpi), 2. Franciaország (Anita Blaze, Solene Butruille, Pauline Ranvier, Ysaora Thibus), 3. Németország (Leandra Behr, Leonie Ebert, Kim Kirschen, Anne Sauer), ...7. Magyarország (Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra, Pöltz Anna)

PERCRŐL PERCRE

9. asszó: Szilágyi Áron–Andrij Jagodka (5:2) 45:39

Három tus előny a végén... Rögtön négy lett, Áron pontos volt (41:37). Jagodka is megvágta a magyart (41:38), egyből visszakapta (42:38). Az ukrán újból talált (42:39), de Szilágyi is (43:39). Utóbbi nem egyszer, háromszor, a magyar csapat ezzel 45:39-re legyőzte Ukrajnát, és 2018 után ismét Európa-bajnokságot nyert! Nem mellesleg, ugyanazokkal a vívókkal, mint négy éve, Újvidéken.

8. asszó: Szatmári András–Jurij Cap (5:3) 40:37

Cap egalizált (35:35), s fordított (36:37). Aztán Szatmári megtette ugyanezt (38:37), és végül három tus előnyt alakított ki (40:37)!

7. asszó: Gémesi Csanád–Vaszil Humen (6:4) 35:34

A fiatal Vaszil kettőre duzzasztotta az ukrán előnyt (29:31), de Gémesi egyenlített (31:31), majd fordított (34:33), és előnnyel adta át helyét Szatmári Andrásnak (35:34).

6. asszó: Szatmári András–Andrij Jagodka (4:9) 29:30

A 33 éves Jagodka zárkózni kezdett, sorozatban három tust vágott (25:24). Szatmári erre reagálva két sikeres akciót vitt végig (27:24). Az ukrán egyre feljebb hozta csapatát (27:26), viszont Szatmári sem hagyta magát (28:26). Jagodka azonban egalizált (29:29), ráadásul a vezetést is átvette... (29:30)

5. asszó: Szilágyi Áron–Vaszil Humen (5:3) 25:21

Szilágyi jól kezdett ifjú riválisa ellen (21:18), de Humen is eltalálta (21:19). Klasszisunké lett az asszóbeli második és harmadik tus (23:19), az ukrán szépített (23:20). Szilágyi újabb két tussal négyre növelte a differenciát (25:21).

4. asszó: Gémesi Csanád–Jurij Cap (7:5) 20:18

Magyar, majd ukrán tussal folytatódott az összecsapás (14:16). Gémesi nem hátrált, sőt, egyre magabiztosabb lett, aminek az lett az eredménye, hogy egyenlített, és a vezetést is átvette (17:18). Végül két tus előnyt kialakítva ment le a pástról (18:20).

3. asszó: Szatmári András–Vaszil Humen (7:5) 13:15

Egyéni világbajnokunk tussal kezdett, válaszként ő is kapott, ráadásul nem egyet, hármat (6:13). A mindössze 20 esztendős Vaszil Humen (FIE-116.) nagyon jól mozgott a páston, a negyedik tust is megszerezte (7:14). Szatmári nem engedte el az asszót, mit több, lendületbe jött: átvette az irányítást, sorozatban hét tust adott (13:14). A fordítás azonban nem jött össze, 13:15-ös állással vonultak le a felek.

2. asszó: Gémesi Csanád–Andrij Jagodka (2:5) 4:10

Az egész nap remekül vívó Gémesi (FIE-24.) tussal nyitott a 2015-ben Európai Játékokon aranyérmes vetélytársa ellen, azonban ő is sorozatban kettőt kapott ezután (3:7). Gémesi zárkózott (4:7). Jagodka korrigált (4:8). Az ukránok világranglista 30. helyezettje a 9. és 10. tust is megszerezte csapatának, Gémesi is 5:2-ra bukta az asszót.

1. asszó: Szilágyi Áron–Jurij Cap 2:5

Magyar tussal kezdődött a döntő, háromszoros olimpiai bajnokunk pontosabb volt 29 éves riválisánál. Am Cap ezután sorozatban négyet adott. Szilágyi szépített (2:4), de az asszót 5:2-re elveszítette.

ELŐZMÉNYEK

A pénteki egyéni verseny feltehetően nem úgy alakult, ahogyan azt a magyarok eltervezték. Háromszoros olimpiai bajnokunk, Szilágyi Áron már a 32 között búcsúzott, mivel 15:7-es vereséget szenvedett a későbbi győztes grúz Szandro Bazadzétól. Az Eb ugyanezen szakaszában találkozott egymással Decsi Tamás és a világbajnok Szatmári András, kettejük csatájából végül utóbbi jött ki jobban, 15:6-ra nyert. A nyolcaddöntőnél azonban ő sem jutott tovább, a román Iulian Teodosiu 15:13-ra győzött vele szemben. A legtovább Gémesi Csanád menetelt, két németet, Raoul Bonahot (15:12) és Frederic Kindlert (15:5) is maga mögé utasította, ám a legjobb nyolc között már nem bírt a majdani bronzérmes franciával, Eliott Bibivel.

A szépítésre a hétfői csapatversenyen volt lehetősége a válogatottnak, amely Lengyelország 45:32-es legyőzésével bejutott az elődöntőbe, és a Boladé Apithy, Eliott Bibi, Sébastien Patrice és Maxime Pianfetti alkotta francia csapat ellen lépett pástra. Szatmári András kezdett, Apithy 5:3-as előnyhöz juttatta a franciákat, ám Szilágyi Áron felzárkózott (9:10). Gémesi Csanád 5:5-öt vívott Pianfettivel (14:15). Bibi három tusra növelte a francia előnyt (17:20), de ezután jött Gémesi, és 8:2-re iskolázta a kétszeres Eb-ezüstérmes Apithyt, ezzel a mieink 25:22-re fordítottak. Szilágyi néggyel (30:23), Gémesi és Szatmári további egy-egy tussal növelte a különbséget (35:27, majd 40:31). Az egyéniben háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron befejezőemberként állt szemben Apithyvel – 14:4-re kellett volna kikapnia ahhoz, hogy a mieink elbukják a döntőt. Irreálisnak tűnt, s mint kiderült, az is volt: 5:4-re nyert, és ezzel a magyar válogatott 45:35-ös diadalt aratott az elődöntőben.

A döntőben a spanyolokat (45:33), a németeket (45:44) és a törököket (45:43) legyőző ukrán válogatott ellen küzd az Európa-bajnoki címért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik