Ügetőszilveszter 2022: hajtani és fogadni muszáj!

BUDAI MIKLÓSBUDAI MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2022.12.31. 10:40
null
Ahogyan minden év utolsó napján, ezen a szilveszteren is tömegeket várnak a Kincsem parkba, az Ügetőszilveszterre (Fotó: Bors/Dombóvári Tamás)
Az évbúcsúztató egyik jeles és egyre népszerűbb programja az ügetőverseny a Kincsem parkban, évek óta a húszezret közelíti az érdeklődők száma.

A futamok között fűtött bulisátor várja a pihenésre és szórakozásra vágyókat, a hangulatról DJ SMASH gondoskodik, a Food Truck Show Hungary csapata pedig harapnivalók és italok széles választékát kínálja. Az idei évzáró egyik újdonsága, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével gyűjtési akciót szerveznek a rászorultak megsegítésére.

A versenynap a gyereklovasok pónilovas versenyével kezdődik. Ezt követi tíz ügetőfutam, majd két agárverseny következik.

Lóversenyen muszáj fogadni, és szilveszterkor kifejezetten érdemes, hiszen a legtöbb futamban jelentős jackpotok növelik a nyereményeket. A nagy forgalom is generálja a hozamokat, vétek kihagyni ekkora lehetőséget.

Az évzáró versenynapon mindig nagy érdeklődés kíséri a két kiváló művészről, Zenthe Ferencről és Bubik Istvánról elnevezett futamokat, amelyekben színészek, sportolók, tévés személyiségek hajtják a lovakat.

A legerősebb csapatnak az amatőr sampion Gyolai Zoltán tulajdonos egysége tűnik, hiszen két nagyon jó esélyű lovát a korábbi derbinyerő Márton Lajos idomítja, és hajtóik is több sikert értek el.

Epres Attila színművész a nyolcvanas évek közepétől állandó résztvevője a versenyeknek:  „A névadó kollégákkal is sokszor hajtottam együtt, többször sikerült megnyernem a versenyt. Universal Boyt hajtom, Márton idomár azt mondta, automata a ló. Mindent tud, rutinos, friss forma, a hónap elején nyert vele, úgyhogy magasan a léc – de a ló mindent tud, annyi a dolgom, hogy hagyjam érvényesülni.”

A másik futam legnagyobb esélyének Ann Bella M-et tartják, őt is színész, Bács Péter hajtja:  „Egy cseppet nyomasztó érzés, hogy eddigi két versenyemben győztem, mondják: már sorozatnyerő vagyok. Persze szeretném a szériát folytatni, szakértők szerint ha zavartalan lesz a futam, nem tudnak legyőzni. Tavaly is vele nyertem, remélem újra sikeres kettőst alkotunk.”

Márton Lajos a kilencéves Une Dame-ot is nevezte. A rutinos kancát az újonc Baji Balázs, a világbajnoki bronz­érmes gátfutó, a 2023-as atlétikai vb nagykövete hajtja: „A verseny, a sebesség határozta meg sokáig az életemet, most más műfajban újra próbára teszem magam. Minden percét élveztem a tréningeknek. A felkészítésemet a kiváló hajtó, Fazekas Andrea irányította, aki három éve az ugyancsak először rajtoló Bács Pétert győzelemhez segítette. Bármi lehet...”

Juhász Balázs idomár is három lovat nevezett a futamokba: „Zoom Photót látom a legerősebbnek, nagy formában van, az utóbbi öt versenyében egyaránt dobogón végzett – de nem legelöl. A rutinos, egyúttal kellően vagány Petur András felteheti a pontot az i-re.”

Petur András
Petur András

„Szeretném igazolni a mester véleményét” – mondta a Sport Tv műsorvezetője, aki nagyon kapós, mert a másik futamban Timoko R. L. a lova, az egyik legkiválóbb idomár Lakatos Csaba által felkészítve.

„Évek óta én segítem Andrást ezekben a futamokban – mondta Lakatos –, igyekeztem jó lovat választani neki, Vicen Pál istállójából indul a kilencéves. A tréningek során fokozatosan hangolódtak össze, már haverok, úgyhogy nem túlzott a dobogós elvárás.”

A Juhász-istállóban egy visszatérőt is köszöntenek. Burucs Borbála díjugrató több év kihagyás után vesz ismét részt a szilveszteri futamban, a rádiházi ménesvezető, Török László és családja Anna nevű tulajdonával az első három közé várható.  „Remek hangulatúak ezek a versenyek, nem is a helyezés, a részvétel az igazán fontos!”  – mondta a díjugrató.

Juhász idomár szerint harmadik lova, Lingot AT nincs könnyű helyzetben, nem tartozik az esélyesek közé, amiként az ünnepek között betegeskedő Martinek János öttusa szövetségi kapitány sem, ám ő már sok nehéz szituációt oldott meg sikerrel.

Horváth Zoltán istállóját is három ló képviseli: „Érdekes Unigena Sun esete. Már tenyésztésben volt, egészséges csikót szült, ám utána nem lett vemhes. Úgy gondoltam, visszahozom a pályára, egy hónapja versenyez, legutóbb már harmadikként ért célba. Remek párt hoztam neki szilveszterre.”

Németh Gábor díjugrató, a verseny többszörös győztese hajtja az anyakancát: „Kissé akaratos, nehezebb vele a bemelegítés, de a versenyzés már tetszik neki. Elszokott a rendszeres munkától, nem tetszenek neki a kötöttségek. Próbálunk meglepetést szerezni!”

A nagy formában futó Utódlót ismét a fogathajtó, bankár Vida József hajtja: „Karácsonykor győzött, nem adhatom alább… Ő kilencéves, én kevéssel több, vagyis a rutin mellettünk szól. Kis gondot jelenthet, hogy a pálya túlsó széléről startolunk, nehéz lesz jó pozíciót fognunk, de meg kell oldanunk. Bízom az átlag feletti kezdősebességében.”

Újoncavatásra is sor kerül, az egykori élvonalbeli futballista, Pintér Zoltán kezdi hajtópályafutását Zippy Boy kocsijában: „Gyerekkorom óta gyakorta volt közöm a lovakhoz, csodálatos állatok, kiváló partnerek. Évek óta amatőr díjugratóként igyekszem barátságunkat mélyíteni, most egy másik műfajban próbálok szerencsét. Nagyon élvezem a tréningeket, a sok jó idomári tanácsot egyre inkább képes vagyok megvalósítani.”

A „Pók-istálló” is rendszeres résztvevője a különleges versenyeknek. „Zaffirit küzdelembe várom, vagyis dobogóra – mondta Kolozsi László sampion idomár. – Kiváló kettőst alkot a már majdnem rutinos sportriporterrel.”

Szekeres Péter, az M4 Sport műsorvezetője harmadszor áll starthoz: „Az első alkalommal elért második helyezésemen szeretnék egy kicsit javítani… Napsütésben, nagy közönség előtt csak jó szereplést tudok elképzelni. Igaz, a nap a többiekre is rásüt…”

Az istállót még Zero di Jesolo képviseli, Ungvári Miklós egykori kiváló cselgáncsozóval, a mai szövetségi kapitánnyal: „Szeretnék a szűk élmezőnyben végezni, mögötte már többször sikerült. De a hangulat az igazi élmény, kezdve onnan, hogy Pók mester az istállóból utamra bocsát egy bensőséges utasítással: Nehogy leégess!”

„A hatéves kanca, Australian Gold jó formában van – mondta Csordás Emil idomár. – Úgy érzem, méltó ellenfele lesz a favoritoknak. Örülök, hogy részt vehetünk az évbúcsúztató ünnepen. Sokat tapasztalt hajtójával messzire juthatnak.”

Urbán Flórián
Urbán Flórián

Az egyre rutinosabb Eper Márton, a Hír Tv műsorvezetője ül a ló mögött: „Nagyon érzékeny, finoman kell bánni vele, de meghálálja a gyengédséget. Gyors kezdő, ezt szeretném kihasználni, hogy a startnál a külső pályáról bevághassunk a »fal« mellé. Remélem, a vetélytársak ezt csak verseny után olvassák...”

Török Olivér, az M4 Sport riportere régi „motoros” az ügetőfutamokban, jó helyezések mellett öt éve győzelmet ünnepelhetett:  „Úgy alakult, hogy mindkét futamban versenyzek. Az elsőben a hűséges Sholty Csabival. Weber Zsolt idomítottja a Kecsap-istállóból nem favorit, de formája alapján elcsíphetünk egy jobb helyezést. A második futamban Takács Krisztián családjának egyik kitűnőségét, Ultimate Force-t hajtom, ha az elején sikerül jó pozíciót fogni, bárhová felérhetünk.”

„Olivért kifejezetten szereti a ló – meséli Szennovitz Adél idomár.  – Az utóbbi hónapban gyakorta tréningeztek, már a hajtónk is szinte profi.”

Az ifjú Döme Imre vezette istállót Zaharova M képviseli: „Könnyen kezelhető, megbízható a lovunk. Urbán Flóriánnal sokat gyakoroltak, egyre jobb az összhang közöttük. Év közben rendszerint én hajtom, de úgy látom, az új kéz jót tesz neki.”

Az egykori válogatott futballista sokadik rajtjára készül:  „Volt olyan verseny, amibe be sem melegedtem, mert galoppozott a ló, és kizártak bennünket. Persze sokkal több a jó emlék. Mindig remek a hangulat, ez a legfontosabb, valamint az, hogy egészségesen érjünk célba!”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik