LIPICZKY ÁGNES 2019.07.14 18:18 Frissítve: 2019.07.14 18:35

Triatlon-vk: Bragmayer és Lehmann lett a legjobb magyar

Jó úszással alapozták meg versenyzőink top 10-es eredményeiket a tiszaújvárosi világkupán: a nőknél két, a férfiaknál három versenyzőnk is a legjobbak között zárt.

 

A férfiaknál Dévay Márk a legjobb, a nőknél az élete első felnőtt világkupa-versenyén szereplő Putnóczki Dorka a második időt tempózta a tiszaújvárosi világkupa döntőjében – igaz, magyar részről nem ők szolgáltatták a nap legjobb eredményét.

A hölgyek versenyében Bragmayer Zsanett a futásban remekül hajrázott, így az előkelő hatodik helyet szerezte meg a világkupa-sorozatban szintén vitézkedő Kovács Zsófia előtt. Míg a férfiaknál az ifjúsági világbajnok Lehmann Csongor járt érem közelben – mindössze öt másodperccel maradt el a harmadik dél-afrikai Wian Sullwaldtól. A magyarok egyébként erősen odatették magukat a férfi mezőnyben, Lehmann Csongor mellett a legjobb tízben zárt Tóth Tamás és Dévay Márk is.

„Az úszás első bójájánál kaptam pár taslit, de sikerült felzárkóznom, s jó pozícióban zártam ezt a számot. A kerékpározás közepén összeállt egy nagy boly, de nem volt egyetértés közöttünk, sok volt a rángatás, a veretés, jó páran szökni próbáltak, ettől és egy nem túl jó depózástól függetlenül egész jó helyen, a mezőny első harmadában kezdhettem a futást. Az első két körben a felzárkózásért futottam, ez sokat kivett belőlem. A célegyenesben a vetélytársaim begyújtották a rakétákat, ekkor már nem tudtam velük maradni, de nagyon örülök ennek a negyedik helynek” – mondta Lehmann Csongor.

És hogy miként látja a versenyt Bragmayer Zsanett?

„Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert nagyon közel volt a dobogó, de végig elég szenvedős volt a verseny. Ennek ellenére örülök a hatodik helynek, fontos az olimpiai pontok szempontjából. Az elmúlt hat hétben sorozatban ez volt a nyolcadik versenyem, így ez alapján tényleg örülhetek, hogy leterhelve is sikerült ezt az eredményt elérnem” – nyilatkozta a versenyző, aki most magaslati edzőtáborba utazik, majd onnan augusztus közepén a tokiói olimpiai tesztversenyre.

TRIATLON-VILÁGKUPA, TISZAÚJVÁROS
(750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás)
Férfiak:
1. Eli Hemming (amerikai) 53:43, 2. Fischer (ausztrál) 53:44, 3. Sullwald (dél-afrikai)  53:44, 4. Lehmann Csongor 53:49, …7. Tóth Tamás 54:04, …10. Dévay Márk 54:10, …20. Lehmann Bence 54:34, …29. Faldum Gábor 56:22
Nők:
1. Emma Jeffcoat (ausztrál) 59:28, 2. Vilic (osztrák) 59:29, 3. Perkins (ausztrál) 59:29, …6. Bragmayer Zsanett 59:38, 7. Kovács Zsófia 59:45, …25. Putnóczki Dorka

2020.11.30 07:04:44

Egyéb egyéni BOBORY BALÁZS

„A fináléban ő egyenlített a bolgárok ellen, volt két gólpassza is, sokat tett a 4–1-es sikerért.”

2020.11.30 15:21:35

Egyéb egyéni SZABÓ GÁBOR

A százötven éve született Tatich Péterről nem született összefoglaló írás – eddig…

2020.11.29 23:13:55

Egyéb egyéni MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Nem tud(hat)juk, van-e a klasszisokban félelem. Általánosítani nem lehet, de biztos akad jó néhány olimpikon, akinek nem feltétlenül elég, hogy a szervezetek, hatóságok derűlátók, megesett már az emberiség történelme során, hogy a »hivatal« tévedett.

2020.11.25 13:03:43

Egyéb egyéni L. PAP ISTVÁN

Pénteken lenne 80 esztendős Bruce Lee, aki még 33. születésnapja előtt elhunyt 1973 júliusában.

2020.11.22 08:26:48

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

Másfél éve még nem tudta volna elsorolni az Aranycsapat névsorát, most elmondja egy szuszra.