Tollaslabda Eb: Krausz a 32 között búcsúzott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.25. 12:55
Krausz Gergely a legjobb 32 között búcsúzott a tollaslabda Európa-bajnokság szerdai játéknapján a spanyolországi Huelvában.

A világranglistán 88., magyar bajnok Krausz a második fordulóban a rangsorban 53. Vlagyimir Malkovval mérkőzött, akitől két sima szettben, 33 perc alatt kikapott.

„Sokkal jobban játszott, mint amire számítottam. Kihozta a legjobbat magából, ebben biztos vagyok. Én viszont nem igazán..." – értékelt az MTI-nek Krausz.

Hozzátette, hamar elfáradt fizikailag, amit arra vezetett vissza, hogy az elmúlt időszakban sokat versenyzett, így kevesebb idő jutott az edzésre. „Taktikailag meg tudtam csinálni, amit kellett, csak tüdővel nem bírtam. De úgy gondolom, hogy ha ma a legjobb játékomat hozom, akkor sem lett volna esélyem, mert ellenfelem tényleg alig hibázott."

Kitért rá, hogy három hónapos felkészülés következik számára a kínai világbajnokságig, arra fókuszál mostantól.

„Összességében örülök, hogy mentem egy kört, ám az olimpiához több kell tőlem. Viszont úgy érzem, ez bennem van" – tekintett előre a 2020-as tokiói ötkarikás játékokra a 22 éves pécsi versenyző.

Szerdán a Bukoviczki Nikoletta, Gonda Daniella duó is bemutatkozik a kontinensviadalon, a nyolcaddöntőért sorra kerülő találkozón ellenfelük, a svéd Amanda Högström, Clara Nistad kettős az esélyes.

TOLLASLABDA EB
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

Vlagyimir Malkov (orosz)–Krausz Gergely 2:0 (11, 8)

KÉSŐBB
NŐI PÁROS, 1. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

Bukoviczki Nikoletta, Gonda Daniella–Amanda Högström, Clara Nistad (svéd) 18.15

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik