Súlyemelő-vb: Lasa Talahadze világrekordja már súrolja az 500 kilót!

Vágólapra másolva!
2021.12.17. 14:52
null
Lasa Talahadze újabb világrekordot állított fel (Fotó: AFP)
A taskenti súlyemelő-világbajnokság utolsó napjának utolsó versenyén a grúz Lasa Talahadze hű volt önmagához: mindkét fogásnemben és összetettben is világcsúccsal nyert, Nagy Péter a 16. helyen végzett.

Mondani sem kell, ahol Lasa Talahadze megjelenik, garantálható a világcsúcs.

A kétszeres olimpiai és ötszörös Európa-bajnok ólomsúlyú grúz a taskenti vb záró napján is odatette magát, és nemcsak megszerezte ötödik világbajnoki címét, hanem világcsúcsesővel varázsolt gálahangulatot.

Hat hibátlan fogást mutatott be úgy, hogy harmadik gyakorlatára szakításban és lökésben is világrekordnyi tárcsát rakatott fel a rúdra a lapozókkal. Nem is okozott gondot a felemelésük. A mérlegen több mint 170 kilót nyomó 28 éves versenyző 225, illetve 267 kilóval írta felül a maga által tartott korábbi rekordot, aminek köszönhetően „megugrotta” a csillagos éggel egyenértékű 500 kiló előtt álló utolsó, 490 kilós lélektani gátat.

A B-csoportban korábban leversenyző Nagy Péter a 16. helyet szerzete meg 390 kilós teljesítménnyel.

Női ólomsúlyban az eddigi négy világbajnokságán két-két hetedik és nyolcadik helyet szerző dél-koreai Szon Jung Hi végzett az élen, egy kilóval előzte meg a thaiföldi Duangaksorn Chaidee-t, akit doppingolás miatt megfosztottak 2018-as vb-bronzától, és kétéves, 2020 decemberéig szóló eltiltást kapott.

VILÁGBAJNOKSÁG, TASKENT
Férfiak, +109 kg

1. Lasa Talahadze (Grúzia) 492 (225, 267) – világcsúcs, régi: 488, Talahadze, 2021; 2. Varazdat Lalayan (Örményország) 457 (211, 246), 3. Gor Minaszjan (Örményország) 448 (205, 243), …16. Nagy Péter 390 (172, 218)
Szakítás

1. Talahadze 225 – világcsúcs, régi: 223, Talahadze, 2021; 2. Lalajan 211, 2. Eduard Zjazjulin (Fehéroroszország) 206, …17. Nagy 172
Lökés
1. Talahadze 267 – világcsúcs, régi: 265, Talahadze, 2021; 2. Lalajan 246, 3. Alireza Juszefi (Irán) 245, …16. Nagy 218

Nők, +87 kg
1. Szon Jung Hi (Dél-Korea 282 (123, 159), 2. Duangaksorn Chaidee (Thaiföld) 281 (124, 157), 3. Emily Campbell (Nagy-Britannia) 278 (121, 157)
Szakítás

1. Chaidee 124, Szon Jung Hi 123, 3. Campbell 121
Lökés

1. Szon Jung Hi 159, 2. Chaidee 157, 3. Campbell 157

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik