Súlyemelő Eb: 2019-ben 2. lett, most ő az aranyérmes

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.10. 13:23
Szamvel Gaszparjan, a tavalyelőtti Eb-ezüstérmes győzött a moszkvai súlyemelő Európa-bajnokság szombati versenynapján a férfiak 102 kilogrammos kategóriájában – számolt be róla az MTI.

A 23 éves örmény – aki 2019-ben az U23-as korosztályban kontinensbajnok volt – magabiztosan, tízkilós előnnyel szerezte meg az elsőséget összetettben. Szakításban ugyan még be kellett érnie a második hellyel a korábbi junior Európa-bajnok azeri Dadasz Dadasbajli mögött, lökésben azonban alaposan rávert a mezőnyre. A második fogásnemben egyedül az osztrákból bolgárrá lett David Fischerov tudta tartani vele a lépést, de még ő is elmaradt négy kilogrammal a győztestől.

Az összetett sorrendben másodikként a súlycsoport másik örmény indulója, Arszen Martiroszjan végzett, aki a 2019-es Eb-hatodik pozícióból lépett elő érmessé.

Az Eb utolsó előtti napján egy magyar súlyemelő szerepel majd: Boros Viktória a 87 kilogrammosok között a B-csoportban próbál szerencsét.

SÚLYEMELŐ EURÓPA-BAJNOKSÁG (MOSZKVA)
Férfi 102 kg
összetett, Európa-bajnok:
Szamvel Gaszparjan (Örményország) 390 kg (szakítás: 176 kg, lökés: 214 kg), 2. Arszen Martiroszjan (Örményország) 380 (171, 209), 3. Dadasz Dadasbajli (Azerbajdzsán) 379 (177, 202)
Szakítás, Európa-bajnok: Dadasbajli 177 kg, 2. Gaszparjan 176, 3. Szergej Sarankov (Fehéroroszország) 172
Lökés, Európa-bajnok: Gaszparjan 214 kg, 2. David Fischerov (Bulgária) 210, 3. Martiroszjan 209

KÉSŐBB
férfi 109 kg
női 87 kg (Boros Viktória)

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik