Sportrádió: Nem elfogadható, hogy egymás után két Eb-t rendezzenek – Szilágyi
Mint arról beszámoltunk, Szilágyi Áron nem indul a plovdívi vívó Európa-bajnokságon, helyette a krakkói Európai Játékokon vesz részt. A háromszoros olimpiai bajnok kardozó a Sportrádiónak beszélt a döntés hátteréről.
![]() |
Szilágyi Áron Krakkót választotta (Fotó: Földi Imre) |
Szilágyi Áron kihagyja a plovdivi viadalt |
„Szakmailag nem tartom elfogadhatónak, hogy egymás követő két hétvégén tulajdonképpen két Európa-bajnokságot rendezzenek ezer kilométerre egymástól – mondta Szilágyi Áron. – Ezeket jobban el kellene különíteni. Ezért úgy döntöttem, hogy számomra az Európa-bajnokság a krakkói Európai Játékok lesz, arra készülök fel a legjobb tudásom szerint. Már csak azért is, mert az olimpiai kvóták szempontjából a krakkói verseny ad pontokat a csapatnak. Decsi Andrissal, a válogatott szövetségi kapitányával hoztuk meg ezt a döntést. Július végén Milánóban rendezik meg a világbajnokságot, ez a legfontosabb verseny idén, erre is tekintettel gondoltuk, hogy nem fárasztom magam két utazással is.”