Sportlövészet: Sidi Péter román állampolgár lett

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.17. 16:02
null
Sidi Péter román állampolgár lett (Tumbász Hédi)
Ahogyan a 24.hu feltételezte, a júniusban másodfokon két évre eltiltott világ- és Európa-bajnok sportlövő, Sidi Péter román állampolgár lett.

 

A Magyar Sportlövők Szövetsége (MSSZ) májusban felfüggesztette Sidi versenyengedélyét, miután versenyzőtársa, Péni István bejelentést tett a szövetségnél, mondván, az indiai világkupán valaki jogosulatlanul járt a szobájában, ezért, tehát szabotázs miatt lehetett pozitív a doppingtesztje. Az Újpest sportlövője nem nevezte meg az illetőt, a benyújtott bizonyítékai alapján (például a hotel biztonsági kamerája által készített felvétel, amelyen jól látható, valaki bemegy a szobájába) a szövetség egyértelműsítette, hogy Sidiről van szó.

A szövetség fegyelmi bizottsága első fokon egy évre, másodfokonkét évre eltiltotta a versenyektől, edzésektől és mindennemű sporttevékenységtől Sidit.

Forrás: 24.hu
Forrás: 24.hu

A sportlövőt láthatóan nem foglalkoztatja a vele szemben hozott rendelet, rendszeresen versenyez, ráadásul jogszerűen teszi ezt. Az MSSZ ugyanis hatáskörénél fogva csak azoktól a viadaloktól tilthatta el, amelyeken a honi szövetség engedélye szükséges az induláshoz. Sidinek Romániában is van versenyengedélye – felesége, Sidi Roxána, a román válogatott erőssége. Az eltiltott sportoló tehát a román engedélyének köszönhetően nyugodtan lőhet a romániai sportklubja színeiben.

A 24.hu arról is beszámolt, hogy a bukaresti kormány november 17-i ülésének napirendje tartalmaz egy olyan rendelettervezetet, amely „Sidi Péter román állampolgárságának megadásáról” szól. S ahogyan az várható volt, Sidinek megadták az állampolgárságot. A kormányhatározat szerint a komáromi születésű sportlövő állandó lakhelye nem Romániában lesz.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik