Sakk: „Rapport országváltási szándékáról kétmondatos levélből értesültünk”

R. B., V. J.R. B., V. J.
2022.06.02. 16:45
null
Szabó László (Fotó: Tumbász Hédi)
Szabó László, a Magyar Sakkszövetség elnöke a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben fejtette ki a véleményét arról, hogy a jelenlegi legeredményesebb sakkozónk, Rapport Richárd román színekben szeretné folytatni a pályafutását.

 

„A magyar sakksport jelenlegi legjobb játékosa, Rapport Richárd román zászló alá történő átlépése számomra magánemberként, a sakkot szenvedélyesen csodálóként és sportvezetőként, a Magyar Sakkszövetség elnökeként sem elfogadható, hibás és káros döntésnek tartom” – írta bejegyzésében Szabó László, aki felhívta a figyelmet: a sportoló profi pályafutása lényegében üzleti vállalkozás.

„Befektet a felkészülésébe, és reméli, hogy a pénzdíjakból többet keres a befektetéseinél. Ezek olyan nagyságrendben vannak, amit a Magyar Sakkszövetség nem tud finanszírozni– jelentette ki.

„Ricsinek nem a román állam vagy a román sakkszövetség (amellyel nagyon normális kapcsolatunk van, folyamatosan videokonferenciákat tartunk, ebben az ügyben is informáljuk egymást) fog pénzt adni – a félreértések elkerülése végett. Egy üzletember száll be, akinek ez megéri: Ricsi az ő sportfogadási cégének az arca lesz, és miután román, hozzácsapta az alkuhoz a román zászló alá történő átülést. A „zászlóváltás” Ricsi által történt kezdeményezéséről a Magyar Sakkszövetség amúgy a FIDE kétmondatos leveléből értesült, valamint onnan, hogy a román sakkelnök felhívott engem.”

„Ricsit szeretnénk megtartani mindenáron, hosszú távú megoldást keresünk” – jelentette ki Szabó László, hangsúlyozva, hogy a szövetség igyekszik Rapport Richárdot a szándéka megváltoztatására bírni.

Legfrissebb hírek

„Állami szerepvállalás nélkül már nem létezne a magyar futball” – Szöllősi György a nagy sportvitában

Egyéb egyéni
2026.03.17. 14:46

Rapport, Lékó és Gledura is eggyel előrébb lépett a javított sakk-világranglistán

Egyéb egyéni
2026.03.02. 20:55

Sakk: Rapport és Lékó egy, Gaál négy helyet rontott, Gledura kettőt javított a világranglistán

Egyéb egyéni
2026.03.01. 10:41

Schmidt Ádám: 2022 óta közel megháromszoroztuk a fogyatékos sport támogatását

Egyéb egyéni
2026.02.23. 21:45

Sportpetíció: A sport támogatása a családok támogatását is jelenti – Szabó László

Egyéb egyéni
2026.02.20. 13:45

Szabó László a Magyar Parasport Napjáról: Figyeljünk oda a fogyatékkal élő embertársainkra

Egyéb egyéni
2026.02.11. 15:15

Magyar–ukrán parasport együttműködés körvonalazódik Kárpátalján – sajtóhír

Egyéb egyéni
2026.02.06. 09:00

Schmidt Ádám: Közösen tartsuk meg a sportot stratégiai ágazatnak

Egyéb egyéni
2026.02.04. 21:09
Ezek is érdekelhetik