Sakk: a hazai szövetség hét számjegyű összeggel támogatta 2021-ben Rapportot

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.05.27. 11:46
null
Az MSSZ célja, hogy Rapport magyar zászló alatt versenyezzen tovább (Fotó: FIDE)
Beszámoltunk róla, hogy Rapport Richárd román színekben folytathatja, miután egy szerb származású romániai milliárdostól visszautasíthatatlan szponzori ajánlatot kapott. A magyar szövetség közleményben reagált.


Az MSSZ közleményében azt írta, 2021-ben hétszámjegyű összeggel támogatta Rapport felkészülését. Emellett kezdeményezte és közbenjárt azért, hogy Richárd szerb felesége magyar állampolgárságot (is) kaphasson.

„Rapport Richárd a magyar sakkcsapat tagjaként 2014-ben ezüstérmet szerzett a tromsői sakkolimpián. 2031-től, amikor Richárd betölti majd a 35. életévét, Magyarország az állami költségvetés terhére élete végéig tartó járadék folyósításával is elismeri sakkolimpiai ezüstérmét, ahogyan edzőjéét és szövetségi kapitányáét is” – áll a közleményben, amelyben a szövetség jelezte, Rapport a magyar sakk – és a teljes magyar sport – „egyik legnagyobb kincse.”

„A Magyar Sakkszövetség határozott célja, hogy magyar zászló alatt versenyezzen tovább és a magyar sakknak és szülőhazájának hozzon dicsőséget. Ezért minden tőlünk telhetőt – ahogyan eddig is – meg fogunk tenni. Tavalyelőtti pályázatunkkal elnyertük a jogot, hogy a 44. sakkolimpiát 2024-ben Budapesten rendezzük, hazánk még soha nem láthatta vendégül a világ ötödik legnagyobb sporteseményét. Ez is kötelez bennünket arra, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a legerősebb csapattal álljunk ki a világ legizgalmasabb és legnagyobb presztízsű sakkeseményére” – írta az MSSZ.

A 24.hu híre szerint a nemrég befejeződött 2022 Superbet Chess Classic Romania sakkverseny főtámogatója, Sacha Dragic, a Superbet nevű cég szerb származású milliárdos tulajdonosa visszautasíthatatlan szponzori ajánlatot tett Rapportnak, amelynek segítségével lehetősége nyílna arra, hogy a következő években valós esélye legyen a világbajnoki cím elnyerésére. Édesapja úgy tudja, a sakkozó már döntött, elfogadta az ajánlatot, amely azt is tartalmazza, hogy a jövőben román színekben ül asztalhoz.

MTI

Legfrissebb hírek

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
6 órája

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
Tegnap, 18:15

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.25. 17:18

A férfiak és a nők sem birtak a csehekkel a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.24. 16:45

Rapport újabb veresége ellenére legyőztük az ausztrálokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.23. 17:25

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.21. 17:13

Súlyos vereség az üzbégektől, a nők legyőzték Brazíliát a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.20. 17:24

Ismét Gledura győzelmével lett meg a csapatsiker, Izrael is kipipálva a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.19. 17:11