Öttusa: Gyurta Dániel szerint a NOB nem kérte a lovaglás eltörlését

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.18. 13:56
null
Gyurta Dániel (Fotó: Tumbász Hédi)
Gyurta Dániel olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságának tagja a Facebook-oldalán reagált arra, hogy a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) eltörölte a lovaglást a sportágból.

„A nemzetközi szövetség elmondása szerint a megújításra a NOB kérése okán van szükség – olvasható az úszástól 2018-ban visszavonult Gyurta Dániel bejegyzésében. – A Lausanne-ban múlt héten zajlott NOB-közgyűlésen számomra is világossá vált, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem támasztott ilyen irányú kérést az UIPM felé. Az tény, hogy a 2028-as olimpia programját a NOB végrehajtó bizottsága december elején hivatott elfogadni. A döntéssel vagy tervezett döntéssel kapcsolatosan nekem mint egykori sportolónak és a NOB Sportolói Bizottság tagjának azonban a legfájóbb az egyeztetés hiánya.

Az egész olimpiai család abba az irányba mozdul, hogy a sportolókat, akikért az egész mozgalom van, minél jobban bevonják a NOB működésébe és a döntéshozatalba. Ezért működik állandó bizottságként a sportolók által delegált Sportolói Bizottság is a szervezeten belül. Véleményem szerint rendkívül káros lehet, hogy, ha egy szövetség vagy akár egy nemzeti olimpiai bizottság, vagy akár a NOB olyan jelentős döntéseket hoz, amelyekből kimaradnak maguk a résztvevők. Volt sportolóként, aktív úszóként is ezért küzdöttem, hogy legyünk mi is részese annak, ami a sportágunkat érinti.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik