NOB: Nem kérdés, hogy lesz olimpia – Thomas Bach

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.03.10. 14:15
null
Thomas Bach a NOB online kongresszusán Lausanne-ban (Fotó: AFP)
Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének nincs kétsége afelől, hogy megrendezik az idén nyárra halasztott tokiói olimpiát – adta hírül az MTI.

 

„A kérdés az, hogyan, nem az, hogy lesz-e – jelentette ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 137., online kongresszusán nyitó beszédében az elnök. – Nincs kétség, hogy a megnyitó ünnepség július huszonharmadikán lesz.”

A német sportdiplomata kiemelte, hogy a világjárvány ellenére szeptember óta 270 világkupaversenyre, vagy világbajnokságra került sor, melyeken 30 ezer sportolón több mint 200 ezer koronavírustesztet végeztek el.

„Egyetlen eseményen sem szabadult el a vírus. Ez nyilvánvaló bizonyíték arra, hogy egy nemzetközi esemény megszervezhető mindenki egészségének megóvása mellett” – fogalmazott Bach, aki egyedüli jelölt a szervezet délutáni elnökválasztásán.

A NOB elnöke szerint a tokiói olimpia ráadásul előnyben van az eddigi eseményekkel szemben, mivel mostanra az oltások elérhetővé váltak.

Az 1976-ban vívásban ötkarikás bajnok Bachot 2013-ban választották a NOB elnökévé, most egyedüli jelölt, így minden bizonnyal mandátumát további négy évvel meghosszabbítják.

Az egy évvel elhalasztott tokiói olimpiára a tervek szerint július 23. és augusztus 8. között kerül sor.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kamuti Jenő fair play díjat adott át Thomas Bachnak, és Kirsty Coventryvel is találkozott

Egyéb egyéni
2025.06.08. 14:24

Thomas Bach átvette a Fair Play-díjat Kamuti Jenőtől

Egyéb egyéni
2025.06.06. 14:46

Sulyok Tamás Szilágyi Áron párizsi „ezüstkardját” ajándékozta a leköszönő NOB-elnöknek

Egyéb egyéni
2025.06.04. 20:02

Megyaszai Lilla és Garát-Gasparics Fanni WISH-ösztöndíjat nyert el

Egyéb egyéni
2025.04.28. 19:38

A NOB is gyászolja Ferenc pápát

Egyéb egyéni
2025.04.21. 17:23

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
2025.03.28. 09:12

Fürjes Balázs: Egy nem európai NOB-elnök könnyebben dönthet európai olimpiai helyszín mellett

Egyéb egyéni
2025.03.21. 20:52

Thomas Bach örökös tiszteletbeli NOB-elnök lesz

Egyéb egyéni
2025.03.19. 17:14
Ezek is érdekelhetik