POZSONYI SZILÁRD (München) 2022.08.12 20:52 Frissítve: 2022.08.12 21:11

Multisport Eb, triatlon: Kovács a 31., Sárszegit kizárták

Kovács Zsófia a 31. helyen zárta a nők versenyét a triatlon Európa-bajnokságon, Sárszegi Noémit viszont kizárták a német közönségnek köszönhetően fergeteges hangulatú futamból.

Fotó: Getty Images (archív)

 

Festői környezetben, az Olympiapark területén megkezdődtek a triatlon küzdelmei is a női döntővel – a másfél kilométeres úszás alatt például a vadludaknak kellett osztozniuk az ikonikus Olimpiai torony lába mellett fekvő tó vizén az 58 versenyzővel –, s mindezt ezrek követték figyelemmel a környék jellegzetes domboldalairól, de ez nem is csoda, hiszen az örökranglistán egyedül Svájc szerzett több női aranyérmet (8) az Eb-k történetében a házigazdánál (6), és ezúttal is öt versenyzőjük zárt a legjobb 19-ben.

A hazai publikumot alapból sem kellett lelkesíteni, hiszen önként is tomboltak (amire a 39.2 kilométeres kerékpározás és tíz kilométeres futás alatt az élbolyban és az azt kis lemaradással követő második csoportban hat versenyzőjük adott nekik okot), de ha valamivel mégis lehetett emelni a hangulatot, az a sramli, ami menetrendszerűen felcsendült, amikor az előbb említett tömörülések a befutószakaszhoz értek.

Ám sportszerűségből is jelesre vizsgázott a német közönség, ugyanis a tetemes hátrányt felhalmozó résztvevőket is épp olyan elszántan buzdította, mint sajátjait, akik a győzelemért küzdöttek.
Magyarországot a sérülés miatt csak a vegyes váltóban részt vevő Bragmayer Zsanett hiányában Sárszegi Noémi és Kovács Zsófia (bár multisport Eb-ről beszélünk, nem a tornában csapatban, talajon és ugrásban döntőbe jutó tornászról van szó) képviselte, utóbbi a saját bevallása szerint közepesen sikerülő úszás miatt lemaradt az élbolytól, s már nem tudta behozni a lemaradását. Végül a 31. helyen ért célba. Sárszegit még a kerékpárostáv második felében lekörözték, így kiesett a versenyből.

MULTISPORT EB, TRIATLON
EREDMÉNYEK

Nők. Európa-bajnok: Non Stanford (Nagy-Britannia) 1:52:10 óra 2. Laura Lindemann (Németország) 1:52:19, 3. Emma Lombardi (Franciaország) 1:52:22, ...31. Kovács Zsófia (Magyarország) 1:59:16

Emberpróbáló futam gyönyörű környezetben – interjú a 31. helyezett Kovács Zsófiával

– Talán az jellemzi a viadal nehézségét a legjobban, hogy kilencen be sem fejezték, további hat sportolót pedig lekörözés miatt zártak ki. Ön hogyan értékelné a futamát?
– Nekem is nagyon kemény volt, elképesztően nehéz pillanatokkal. Mintha ólomból lettek volna a lábaim, az úszás rettentő kaotikusan alakult, sokat verekedtünk, a kerékpár meglepően nehéznek bizonyult ahhoz képest, hogy sík volt a pálya, a futásnál pedig rengeteget vett ki mindenkiből a nagy emelkedő.

– Kerékpárban egy nagyobb boly végén haladt: ez a taktika része volt, tudott tartalékolni a futásra?
– A táv utolsó harmadában már nem mentünk olyan gyorsan, ezért tudtam spórolni az erőmmel. Akkortájt kezdett el szemerkélni az eső, és szerintem mindenki megijedt kicsit, nehogy bukás legyen a vége. Sajnálom, hogy az úszásom nem sikerült a legjobban, mert a biciklizés második körében volt egy bukás előttem, amitől belassult a mezőny, ezért nem tudtam felzárkózni – pedig addig végig nyélen mentem.

– Mennyire zavarta meg az ingadozó időjárás? A verseny alatt volt, hogy sütött a nap, volt, hogy a szél fújt, és mint említette, esett is.
– Triatlonos viszonylatban ez kellemesnek mondható – tavaly a tokiói olimpián például tájfunban versenyeztünk.

– Kétórás versenyt tud maga mögött. Mekkora küzdelem ez önmagával?
– Hatalmas. Főleg, ha nem úgy megy, ahogy az ember szeretné, olyankor könnyű elkeseredni, de át kell lendülni a holtpontokon. Szerencsére sokan kijöttek megnézni minket, és sok magyar szurkolását is hallottam.

– Több, talán tízezer ember is a helyszínről tekintette meg a versenyüket, amely ráadásul gyönyörű környezetben zajlott. Ebből mennyit érzékelnek a futam alatt?
– Azt láttam, hogy rengetegen vannak, a domb gyakorlatilag teljesen tele volt, de az egész park hangulata olyan, mint egy óriási labirintus: mész, és nem tudod, hogy a következő sarkon mi vár. Az is tök jó, hogy számos másik sportág is az Olimpiai Parkban fut, például a BMX vagy a hegyikerékpár, ettől még különlegesebb ez az Európa-bajnokság.

2022.10.02 00:49:27

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A Ferencváros korábbi középpályása, a népszerű Dodó szeptember 11-én múlt a 60 éves.

2022.10.01 23:40:26

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Erős Tibor minden idők legjobb magyar Spartathlon-időeredményével ért célba!

2022.09.30 23:51:33

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Mindez hungarikumhoz méltó szereplés, a dicső múltra emlékeztet, ami önmagában is megsüvegelendő. Az eredményeken túlra tekintve meg aztán különösen, hiszen, úgymond, nincs béke az olajfák alatt, a háttér finoman szólva is ingatag – és nem a versenyzők billentgetik az alapokat.

2022.09.23 16:45:50

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Megműtötték a világ- és Európa-bajnok vízilabdázót. (x)

pr
2022.09.29 16:16:38

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Tudjuk egyáltalán, ki volt Pósta Sándor? Hogy ki volt az a bajnok(nő), aki dalt írt Szécsi Pálnak?