Rg Eb: mint két aranytojás – taroltak Budapesten az orosz ikersztárok

MAROSI GERGELYMAROSI GERGELY
Vágólapra másolva!
2017.05.21. 19:10
null
Ctrl+C, Ctrl+V (Fotó: Kovács Anikó)
Az összes aranyérmet Oroszország szerezte meg a budapesti ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon, a záró napon a szerenkénti felnőtt döntőket kivétel nélkül megnyerő Averina ikreket ünnepelte a közönség.

Igazán készíttethetnének olyan pólót, hogy „Arina vagyok. Vagy Dina?” A ritmikus gimnasztika ikersztárjai, az orosz Arina és Dina Averina a budapesti Európa-bajnokság záró napján a négy felnőtt szerenkénti döntő aranyérmeit testvériesen elosztották egymás között. Mivel a junior együttes kéziszercsapat is begyűjtötte az elsőséget, Oroszország hatból hat aranyéremmel zárta a kontinensbajnokságot, melynek rendezését záróbeszédében kitűnőnek minősítette Georges Guelzec, az Európai Tornaszövetség elnöke.

INKÁBB ÖNMAGUKKAL VERSENYEZNEK

Arina Averina a három aranyérmet eredményező Eb-szereplésről: „Nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel, minden szerrel a legjobbamat nyújtottam, büszke vagyok arra, amit most elértem. A buzogányarany kicsit meg is lepett, mert az utolsó pillanatban tudtam meg, hogy indulok ezzel a szerrel. Az ikertestvéremmel nem egymás ellen versenyzünk – ebben a sportágban elsősorban saját magunk ellenfelei vagyunk –, mindig egymást támogatjuk a versenyeken. Nagyon nehéz nézni, mikor tornázik, mert a saját gyakorlatomat ugyan tudom kontrollálni, de ha Dinát nézem, akkor semmit sem tehetek, csak nagyon drukkolhatok.”

De vissza az Averinákhoz! Azt mondják, simán meg lehet őket különböztetni, hisz más a hangjuk, más a szemöldökük, sőt, kicsit más a személyiségük is. Ha ez nem lenne elég, akkor Arina (vagy Dina?) homlokán még egy pici, régi forradás is látszik. Más kérdés, hogy amikor egyszer viccből térdvédőt cseréltek edzésen (azon ugyanis látszik a nevük), a ritmikus gimnasztikát régóta követő fotósok is szinte kivétel nélkül összekeverték őket. Ctrl+C, Ctrl+V, ahogy a hivatalos fotózáson mondták, ha nagyon sietnek kifelé, elég lesz az egyikük is.

A két Averina annyira aprócska volt, amikor az orosz válogatottba került, hogy endokrinológusi tanácsra radikálisan visszavették az edzésterhelésüket és arra koncentráltak, hogy megerősítsék őket. Sikerült – az ikrek döbbenetes nehézségű gyakorlatai az rg-világ szenzációi lettek, Arinának van olyan videója, amit már több mint negyvenmillióan láttak.

 

Rhythmic Gymnastics

I'm so in love with this ball routine by Arina Averina (RUS) in 2011 :) You should watch it :) <3 and please comment what you think about it :)



 

Ő Arina (Fotó: Földi Imre)
Ő Arina (Fotó: Földi Imre)

Edzőjük szerint az eszük, mint a tűz, remekül tanulnak, ha kell, aranyosan leégetik a stúdióban a felkészületlen orosz tévériportert, csapattársaik szerint is saját, külön világuk van, amelybe ritkán engednek be másokat.

Még mindig picik, még mindig aranyosak, de már robbanékonyak, erősek, szuperhajlékonyak, bravúrosan kezelik szereiket és végképp felnőttek – első Európa-bajnokságukon bejelentkeztek az orosz válogatott jövőbeli vezetői szerepéért.

Ennek ők nagyon örültek – pláne az összes versenyszámában aranyérmet szerző Arina Averina –, világbajnok csapattársuk, a függöny mögött igencsak morcos, a vegyes zónából szó nélkül kivonuló Alekszandra Szoldatova már jóval kevésbé.

Az ő reakciója is érthető – első számú versenyzőként jött Budapestre, és csak egy csapatarannyal távozott. Az ikrek viszont bearanyozódva távoznak. Mint két tojás. Mint két aranytojás.

Ő Dina (Fotó: Földi Imre)
Ő Dina (Fotó: Földi Imre)
33. RITMIKUS GIMNASZTIKA EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUDAPEST

Szerenkénti döntők.
Karika. Európa-bajnok:
Dina Averina (Oroszország) 18.200, 2. Alekszandra Szoldatova (Oroszország) 18.150, 3. Linoj Asram (Izrael) 17.975. Labda. Eb: Arina Averina (Oroszország) 18.850, 2. Alekszandra Szoldatova (Oroszország) 18.125, 3. Alina Harnaszko (Fehéroroszország) 17.550. Buzogány. Eb: Arina Averina (Oroszország) 19.075, 2. Dina Averina (Oroszország) 19.000, 3. Linoj Asram (Izrael) 17.750. Szalag. Eb: Dina Averina (Oroszország) 17.625, 2. Katrin Taszeva (Bulgária) 17.150, 3. Neviana Vladinova (Bulgária) 16.975. Junior együttes kéziszercsapat, 10 buzogány. Eb: Oroszország 16.950, 2. Olaszország 16.700, 3. Izrael 16.600

Ő pedig Katrin Taszeva, akinek az ezüstérme az Eb legnagyobb meglepetése (Fotó: Földi Imre)
Ő pedig Katrin Taszeva, akinek az ezüstérme az Eb legnagyobb meglepetése (Fotó: Földi Imre)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik